Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2011. december 13., kedd

Összetűzések telepesek és a hadsereg között

Keddre virradó éjjel a Somronban fekvő Ramat Gilead előörs mintegy 300 fiatal nemzeti-vallásos zsidó lakosa megtámadta a ciszjordániai Efrájim katonai körzet hadosztály-parancsnokának a gépkocsiját. A támadók feltépték a dzsip ajtaját és kövekkel árasztották el a bennülőket. A parancsnok és helyettese könnyebben megsérült.

Ugyanezek a fiatalok eltorlaszolták a településük közelében vezető 55. számú, az izraeli Kfár Szábától a palesztin Nabluszig (Söchem) vezető országutat és megdobálták az arra haladó palesztinok autóit.

Tettüket azzal indokolták, hogy „előre tiltakoznak” a telepesek által illegálisan épített előörs várható lebontása ellen. A bontást a hadsereg katonái biztosítják.

A telepesek egy másik, 50 fős csoportja ugyanezen indokból betört a hadsereg közeli bázisába, ahol gépkocsi-abroncsokat gyújtottak fel és megrongálták a bázis járműveit.

A hadsereg szóvivője közölte: a zömmel vallásos zsidó telepesek szellemi vezetői, vagyis a ciszjordániai települések rabbijai kötelesek a leghatározottabban szembeszállni a fiatal telepesek körében újabban elharapódzott huliganizmussal.

Ennek aggasztó megnyilvánulásai az úgynevezett „árcédula” akciók, amelyek során palesztin gazdálkodók olajfáit tépik ki, mecsetek ajtait és padlóját firkálják össze és palesztin gépkocsikat dobálnak meg. (Kezdetben ilyen „árcédulákat” csak palesztinok által elkövetett gyilkosságokra adott válaszként hajtottak végre.)

Több telepes vezető időközben elítélte a támadásokat, a nemzeti-vallásos internetes fórumokon viszont „a Sin Bét (Izrael belső titkosszolgálata) provokációjáról” írnak.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök kedden rendkívüli kormányülést hívott össze és arra utasította a vezető biztonsági tiszteket, hogy készítsenek vészhelyzet-terveket a keddre virradó éjjel történtekhez hasonló esetek jövőbeni elhárítására.

Az eddig szinte példa nélkül álló, zsidók által az izraeli hadsereg ellen elkövetett támadásokat egy „kislétszámú kemény magnak” tulajdonította, amely azonban nagy veszélyt jelent az állam biztonságára.

A Gázai övezet zsidó telepeinek a hadsereg által 2005 nyarán történt kiürítése során volt némi ellenállás, de az inkább passzív jellegű volt, amennyiben a lakosok a katonák elé álltak, de nem támadták meg őket. ◙

2 megjegyzés:

  1. Szégyen, hogy ez megtörténhetett és szomorú, hogy egy "kemény mag" (akit én csak csürhének neveznék) tettei alapján ítélik meg az összes telepest.

    VálaszTörlés
  2. Hazafiakat én nem neveznék huligánoknak.A politikai vezetés és a hadsereg meg kezdjen tárgyalásokat az engedély nélkül épült zsidó falvak lakosaival.Zsidó telepek és telepesek nincsenek.Ezt csak az arab kőolajdollárokkal lefizetett MÉDIA találta ki.Zsidó ott épít,ahol akar a Szentföldön (Persze,jobb ha van építési engedélye).

    VálaszTörlés