Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. január 29., vasárnap

Magasba emelkedik az űrkutatási költségvetés

Juvál Steinitz pénzügyminiszter és Daniel Herskovitz professzor tudomány- és technológiaügyi miniszter megegyeztek az izraeli ártechnológiára fordítandó összegek igen jelentős emelésébe. Míg az utóbbi két esztendő során a zsidó állam évi 10 millió sékelt (2,67 millió US dollárt) fektetett be űrkutatási célokra, a következő két évben e célra tizenhat és félszer ennyit, 165 millió sékelt (44 millió US dollárt) irányoz elő.

Az összeg közepes- és kis vállalkozásokat fog támogatni, amelyek az űr-technológiában végeznek kutatási és fejlesztési projekteket. A pénz egy részét akadémiai kutatásokra és oktatásra költik.

Izrael kormányzata évek óta igyekszik biztosítani az ország vezető pozícióját az űrkutatási technológiák terén, amelynek mind békében, mind a hadászatban évről évre fontosabb szerepet játszanak.

Izrael egyike a kilenc országnak a Földön, amelyek képesek műholdak Föld körüli pályára állítására.

A kormány vasárnap (január 29) elfogadta Menachem Kidron kinevezését az Izraeli Űrkutatási Ügynökség élére. Kidron az utóbbi 40 évben a Rafael vállalatnál töltött be kutatási, fejlesztési és adminisztrációs feladatokat.

FORRÁS: Israel National News

1 megjegyzés:

  1. Az a penz töbszörösen megterul nem
    kidobot penz a kutatasok költsege mindeg megterul uj teknologia aranyat tojo tyuk
    a kinaiak kakiragok es masok kutasaitnak az eredmenyet lopjakel el. ez a normalis orszagoknal nem fordulhat elö.

    VálaszTörlés