Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. február 19., vasárnap

A Vasúttársaság fejleszt, a karbantartók sztrájkolnak, a fékberendezés füstöl

Ofer Éjni, a Hisztadrut, a Szakszervezetek Szövetségének a főtitkára teljes mellszélességgel kiáll a vasúti karbantartók követelése mellett, akik maguknak követelik az újonnan beszerzett motorvonatok karbantartását is.

Az Izraeli Vasutak ugyanis a közeljövőben úgy szerződik az újonnan beszerzett motorkocsikat gyártó kanadai Bombardier vállalattal, hogy a karbantartást e vállalat szakemberei fogják végezni. A vasutasok követelésük alátámasztására a múlt héten önkényesen leállították a vasúti közlekedést az egész országban.

Ám, mialatt a karbantartók és a velük szövetséges vasúti alkalmazottak közismerten erős és agresszív munkástanácsa követeléseivel ismét megbénítani készül a fél országot, újból súlyos és veszélyes hibák mutatkoznak a már közlekedő szerelvényekben.

Vasárnap (február 19) délután a Nahariából Haifa és Tel Aviv irányába induló szerelvény fékberendezése füstölni kezdett. A motorvonat vezetője a nyílt pályán leállította a vonatot. Tűz szerencsére nem keletkezett, riadalom az utasok között igen.

A vasúti kommunikációval is gondok lehetnek, miután az ilyenkor hivatalból kihívandó tűzoltók a ynet internetes hírportálból értesültek a történtekről. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése