Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. március 6., kedd

A washingtoni megbeszélés: Obamát az olaj ára érdekli, Netanjáhut az iráni uránium

Vezető izraeli politikusok csalódással vegyes aggodalommal értékelik a hétfői Obama – Netanjáhu megbeszélésről közzétett részleteket.

Az Egyesült Államok döntéshozói még mindig a diplomáciai és gazdasági nyomás további fokozásával remélik elérni, hogy az iráni kormányzat leállítsa az atomfegyver előállítását célzó uránium-dúsítást és az ehhez szükséges technológia végső kifejlesztését.

"Az iráni katonai és politikai vezetés teljes sebességgel folytatja az uránium-dúsítást a nukleáris fegyver fejlesztésére, és erről már a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség is ugyanúgy vélekedik, mint az izraeli titkosszolgálat. Az Egyesült Államoknak évekig tartott, amíg ezt a tényt megértette, miután végre saját titkosszolgálata is ezt jelentette. És ez az, amiért az amerikai irányvonal problémás" – közölte kedden egy magasrangú izraeli állami tisztviselő.

Izraeli kormánykörök ugyanakkor némi megnyugvással fogadták az elnök kijelentését, amely szerint Izraelnek joga van belátása szerint cselekedni. "Az amerikaiak nem diktálnak nekünk. Nem fűződik érdekük ahhoz, hogy Izraelnek piros vagy zöld vonalakat jelöljenek ki, hiszen ezáltal magukra vállalnák a felelősséget minden bekövetkező szituációért" – hangsúlyozzák Izraelben. Jeruzsálemben közölték: az izraeli kormány és hadvezetés nem hozott döntést iráni terület elleni fegyveres támadásról.

A névtelenül nyilatkozó izraeli kormánytényező a hétfői találkozó lényegét abban látja, hogy a két fél világossá tette jelenlegi álláspontját. Eszerint az Egyesült Államoknak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy az olajárak ne emelkedjenek hirtelenül és drámai mértékben, mert ez súlyosan érintené a nemzetgazdaságát. Az izraeli kormányhoz közeli források ezt nem tartják helyes mérlegelésnek: egy atomhatalommá előlépő Irán holnap sokkal súlyosabb árat követelhet az egész nyugati civilizációtól, mint ma egy olajár-emelkedés… ◙

1 megjegyzés:

  1. Obama csak annyit kért,hogy az idén ne induljon meg a támadás !
    Na, ennyi elég is lesz az iráni atomfegyverhez....

    VálaszTörlés