Az idén május 20-ra, vasárnapra esik Jeruzsálem napja. Ez Jeruzsálem Óvárosa felszabadításának, 1967. június 7-ének – héber időszámítás szerint Ijjár hó 28-ának – az évfordulója. Mint a napok általában, ez a nap is előző este, napszálltakor kezdődik, vagyis a szombatnap kimenetelekor.
Izrael népe és a vele érző emberek ünneplik itt és világszerte a 19 éven át megosztott város újraegyesülését Izrael fennhatósága alatt.
Ünneplünk az azóta elkövetett több tucat terrorakció ellenére.
Ünneplünk, miközben emlékezünk a kilencvenes években palesztin arab terroristák által felrobbantott autóbuszok utasaira, a szétdúlt kávéházak szörnyethalt vendégeire, a testükön és lelkükben életfogytiglani sebeket hordozókra – de megünnepeljük Jeruzsálem napját.
Ünneplünk, látva a Várost – bizonyára időlegesen – megosztó magas betonfalakat. Csak betonfalakkal lehetett és lehet visszatartani a robbanóöves öngyilkos tömeggyilkosokat!
Ünneplünk, látva a szegénynegyedek lakóinak gondterhelt arcát.
Mire gondolhatunk? A Város pusztulását és feltámadását ezer évekkel előre megjósoló próféták szavaira, a várost 1948-ban és 1967-ben védő katonákra, az Óvárosból elsőnek kitelepülő ultravallásos zsidókra, a modern várost építő „jeke” (németországi eredetű) építészekre, a koncerttermeket, a színházakat és a templomokat és a jesivákat megtöltő népre, a Kneszet képviselőire, a hipermodern kormányhivatalokban rólunk, ám nélkülünk döntőkre – vegyes érzelmekkel, nem kevés kétséggel, de sok-sok reménnyel.
A nemzeti himnusz címe is ez: A remény. Hátikvá. Amelynek leglényegesebb szavait költője az utolsó sorba rejtette: Erec Cion v’Jörusálájim. ◙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése