Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. szeptember 5., szerda

Ez is az Izraeli Elektromos Művek gondja: napi húszezer számítógépes támadás

Nem csak a nyári hőség által felfokozott áramfogyasztás és a generátorok korlátozott kapacitása gyarapítja az Elektromos Művek (Chevrát Chásmál) vezetőinek a fején az ősz hajszálakat. Létezik egy másik front is, ahol az óriásvállalat szakembereinek ugyanígy, sőt, „ígyebben” meg kell állniuk a helyüket. Egy percnyi figyelmetlenség, egy rossz szakmai analízis, és a villamos ütőerekben leáll az áramló élet, az ország elsötétül, a közlekedés leáll.

Az elektromos hálózat Izrael legfontosabb infrastruktúrális létesítménye. Az összes többit ez hajtja meg termékével, az elektromos árammal.

Jichák Ron-Tál, a Nemzetbiztonsági Intézet elnöke nyilvánosságra hozta: az Izraeli Elektromos Művek számítógépes hálózatát húszezer kibertámadás éri naponta (!) a Földkerekség legkülönbözőbb pontjairól.

„A komputeres világhálón vívott kiber-háború veszélyesebb a  gazdaságra, a védelem ellene körülményesebb, az elhárítás hosszadalmasabb, mint egy hagyományos háborús támadás kivédése és a károk helyreállítása” – állítja Ron-Tál.

Az Elektromos Művek ellen komputeres vírusokat vetnek be, hamis belépési jelszavakkal próbálnak betörni az áramelosztó és szabályzó rendszerekbe. A támadási kísérleteket a rendszerbe ágyazott, igen fejlett védelmi rendszer képes felismerni, detektálni, csak egy valamire nem képes: nem tudja megállapítani, hogy pontosan honnan érkezett a rosszindulatú próbálkozás.

Tényleg, honnan?

A mindennapi újság- és hírportál-olvasó rávágja: bizonyára Iránból. A kiber-védelemmel megbízott szakemberek azonban csalódást és meglepetést okoznak az átlag-olvasónak. A legtöbb és legveszélyesebb támadások az Egyesült Államokból, Kínából, Oroszországból, Dél-Koreából és – most kapaszkodjanak meg – Izraelből érkeznek.

Mi motiválhatja az Elektromos Művek komputeres rendszerébe behatolni vágyó hakkereket? Talán a kíváncsiság: látni, mi van „odabent”. Vagy a szakmai kielégülés: „lám, milyen ügyes vagyok, egy óriáskomputerbe is be tudok lépni”.

Iránból és Libanonból „csak” néhány száz behatolási kísérletet regisztrálnak naponta a rendszert védő „tűzfalak” adminisztrátorai.

A védelem legfőbb és leghatékonyabb eszköze a rendszert irányító és ellenőrző komputerek szétszórása az országban. Egy 64 gépből álló rendszerbe nehezebb kívülről beavatkozni, mint egyetlen gépbe.

A 21. század legfontosabb harctere a komputerek, számítógépek világa. A programok által vezérelt, adminisztrált, ellenőrzött és védett rendszerek közel vannak a fantázia világához. Itt nincsenek bombák és rakéták, gépkarabélyok sem kattognak, a vezényszavakat pedig jelszavak helyettesítik.

A földrajzi értelemben törpeország Izrael a maga 22 ezer négyzetkilométeres területével – kibernetikai-számítástechnikai nagyhatalom. Eddig minden nagyobb támadást hárított, viszont az ellene fenekedő, nála aránytalanul nagyobb és népesebb Irán nukleáris berendezéseit – állítólag – izraeli komputer-vírusok tették és teszik tönkre.

A jövő fegyvere a számítógép-billentyűzet és a monitor-képernyőt vezérlő „egér”, az elektronikus agy – de legfőképpen az emberi agy.

FORRÁS: ynet hírportál

7 megjegyzés:

  1. Irán sem a hülyék országa ! A Stuxnet ellen már kellő intézkedéseket tettek. Egyébként kb. 1 000 cetrifugát tett tönkre a 12 000-ből !
    Oszt' Izraelnek jó lesz vigyázni, mert " aki szelet vet, az vihart arat ", egyre inkább feljönnek az orosz és kínai hackerek. Azért Kínában a másfél milliárd agyból több tehetség lehet mint Izraelben az 5 millióból......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet neked, hogy igy aggódsz az Izraeliekért, de ha többet tudnál, nem tennéd. Dehát már Lenin is megmondta tanulni, tanulni, tanulni.... Neked se késő. Akkor nem irkálnál össze vissza butaságokat ebbe a hírlevélbe (se).

      Törlés
  2. Az emberiség 2 ezreléke, míg a Nóbel díjasok 30 %-a zsidó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Nobel díjat főleg politikai alapon osztogatják....

      Törlés
    2. Jó példa erre a volt palesztin elnök. Nobel díjas terrorista....

      Törlés
    3. Igen, meg kapott két izraeli államterrorista elnök is .....

      Törlés
  3. Soha nem a mennyiség, hanem csakis a minőség..

    VálaszTörlés