Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. október 24., szerda

Szudán: Izrael légiereje katonai üzemet semmisített meg

Szudán tájékoztatási minisztere közölte: négy izraeli harci repülőgép szerdára virradó éjjel az ország fővárosa, Kartum közelében megsemmisített egy katonai üzemet, ahol lőszereket és kézifegyvereket állítottak elő.

A jelentés szerint a helyszínen talált robbanóanyag-maradványok izraeli támadást bizonyítanak. A közlés egyben fenyegetést is tartalmaz: “Kartum fenntartja a válaszcsapás jogát”.

A szudáni “El-Arabijja” hírügynökség tudósítója úgy véli, hogy Izrael azért támadott, mert az üzem iráni segítséggel épült.

Egy jelentés szerint a bombázásnak két halálos áldozata volt.

Joáv Mordecháj ezredes, a Cáhál, az Izraeli Hadsereg szóvivője nem volt hajlandó válaszolni Karmela Menase katonai tudósító kérdésére, miszerint valóban Izrael áll-e a támadás mögött.

A közelmúltban több ízben ért légitámadás karavánokat Szudán területén, amelyek feltételezések szerint a Gázai-övezetbe csempésztek volna fegyvert Egyiptomon és a Sínai félszigeten keresztül. A szudáni kormány minden esetben Izraelt tette felelőssé a rejtélyes támadásokért, bizonyítani azonban egyiket sem tudta. 

Izrael legdélebbi, Szudánhoz legközelebbi pontja, Eilat légvonalban több, mint 1600 kilométeres távolságra fekszik Kartumtól. ◙

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió "BÉT" adója 

6 megjegyzés:

  1. Ha nem Izrael támadott akkor talán a hatalmas Húsvét-szigeteki légierő lehetett !!
    Ilyenkor persze Izraelben nem esik szó terrorizmusról, nemzetközi jogról stb. stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most megint nagy szükségük van a védelmedre ! A barátaid ugyanis megint óvodát, és egy főiskolát lőttek Beer Shevában. Készülj fel a védőbeszédre, mert megint igen sok jogellenes dolgot csinálnak.

      Törlés
  2. Nem esik szó terrorizmusról ? Pont egy terrorista üzemet semmisítettek meg. Nemzetközi jog ? Izraelnek joga és kötelessége megvédenie az állampolgárait a nemzetközi és bármilyen jogot is semmibe vevő terroristáktól. Amikor Gilad Salitot elrablók semmibe vették a nemzetközi jogokat, nyilvánvalóan háborús bűncselekményt követtek el, akkor nem volt ilyen fontos a számodra a jog. Te azt sem akarod észrevenni, hogy Izrael fegyver üzemeket, rakéta kilövő állásokat támad, a barátaid meg a civil lakosságot, iskolákat, óvodákat. Csak nehogy úgy járj mit az olasz palesztin barát aktivista. Akiket védelmezett Izraellel szemben, azok vágták el a nyakát gázában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban szó esik terrorizmusról ! Ebben igazad van.
      Úgy hívják: Állami terrorizmus !

      Törlés
    2. Igazad van, de ha ezt ki mondja valaki, arra kimondják a fatvát, meg Izraeli, meg Amerikai zászlókat égetnek egyből. Sajnos itt tartanak.

      Törlés
  3. Aki áldja Izraelt, az áldott.
    Aki meg csak ócsárolni tud, az inkább a maga érdekében hallgasson el !

    VálaszTörlés