Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 24., hétfő

Karácsony 2012, Izrael: 158 ezer keresztény

CHRIST CHURCH, JERUZSÁLEM, ÓVÁROS.

Az izraeli Statisztikai Hivatal, a nyugati kereszténység legnagyobb ünnepe beköszöntével, mint minden esztendőben, most is közli az ország területén élő keresztény polgárainak a számát és különböző adatait.

Ma Izrael Államnak 158 ezer keresztény polgára van, akik valamelyik egyházközségbe tartoznak. Az összlakosság 2 százalékát teszik ki.

A kilencvenes évekig Izraelben keresztények csak arabok voltak. Azóta a Szovjetunió utódállamaiból a milliós tömeg-bevándorlással nagy számban érkeztek nem-zsidó oroszok, ukránok és más nemzetiségűek, akik zsidó házastársaik vagy egy-egy zsidó felmenőjük révén érkeztek az országba. Egy részük gyakorló keresztény (még pópák is akadnak közöttük), így a 158 ezer keresztény állampolgárnak ma csak 80 százaléka arab, a fennmaradó 20 százalék, mintegy 30 ezer lélek, zömmel orosz anyanyelvű. (A zsidóként nem bejegyzett, de hivatalosan más valláshoz sem tartozó orosz anyanyelvűek száma 300 ezer fölött lehet.)

A legtöbb keresztény arab Názáretben él: 22 ezer. A 70 ezer lakosú város két nemzedékkel ezelőtt még keresztény többségű volt: ma már a muzulmánok vannak többségben. Haifa, a galileai Sfaram város, Jeruzsálem és Jaffa a legtöbb keresztény-arab lakóhelye.

A statisztika azt is nyilván tartja, hogy az ország különböző etnikai-vallási közösségei – a zsidó, a keresztény, a drúz, a városi arab muzulmán, a beduin – között a keresztény lakosság ifjúsága mutatja fel a legjobb tanulmányi eredményeket.

A Palesztin Autonómiában is az izraelihez hasonló számú keresztény lakosság él: 167 ezer. Betlehem, akárcsak Názáret, keresztény többségűből muzulmán többségű város lett.

A nyugati kereszténység december 24-25-i ünnepnapja a keresztény kisebbségen belüli kisebbség ünnepe. Mind az arab, mind az orosz keresztények többsége a görög-keleti ritus szerint tartja a Karácsonyt, vagyis január 6-án.

Több tízezernyire tehető az országban élő, idős-ápolással foglalkozók, többnyire hölgyek létszáma. A legtöbben a Fülöp-szigetektől jöttek, de a “mötáplot” nem kis százaléka Magyarországról és Erdélyből vállalta a nem mindig könnyű és kellemes munkát. Nem állampolgárok. Ők a nyugati, katolikus vagy protestáns kereszténység hívei. Ezúttal is köszöntjük őket olvasóink között.

Nem lenne teljes a beszámoló, ha nem tennénk említést az Izraelben több tucat gyülekezetet alakító, és zsidó nemzetiségű (a zsidó itt nemzetiség) “mesihi” zsidókról, akik a zsidó vallás elemeit tartva a názáreti Jézust tartják a zsidó hagyomány által (is) várt Messiásnak. (A Messiás szó héberül Másiáh, magyar jelentése “Felkent”. A görög “Hrüsztosz” szó ennek tükörfordítása.) Náluk nincs Karácsony, miután az szerintük nem biblikus: egy régi, a pogány Európából örökölt hagyománynak tartják.

Az arab és orosz keresztényekkel szemben doktrínáik inkább a nyugati protestáns egyházakhoz hasonlítanak. A “mesihi” zsidók száma ismertelen: ezt az adatot nem teszik közzé. Becslések több tízezer főről szólnak. A “Jád leáhim” vallásos zsidó szervezet valóságos hadjáratot folytat ellenük (a született arab keresztényekkel semmi bajuk.) És, lévén a térítés sem ismeretlen köreikben, az ilyen tevékenységet tiltó állammal is szembe kerülhetnek. Tragikomikusnak is felfogható, hogy a “mesihieket” a nyugati – főleg amerikai – keresztény közösségek segítik, a “Jád leáhim”-ot az ugyancsak amerikai ortodox és haszid zsidó közösségek... ◙

4 megjegyzés:

  1. Kár, hogy a keresztyénséget, a Messiáshívő zsidóságot ennyire nem támogatják és háttérbe szorítják Izraelben, pedig keresztyén zarándok hely is Izrael, rengeteg bevétele van a keresztyén turistákból, és Izrael barát keresztyén adományozókból. Én magam is támogattam már a szegényeket, árvákat, óvóhelyépítéseket, faültetést, Templom megépítését, stb-stb.
    Azért is nehéz megérteni, hisz Jézus is zsidó vallású volt, és betöltötte a törvényt, és ha a muzulmán vallás jelen lehet, akkor a keresztyén is jobban teret kaphatna, főleg, ha a statisztikák szerint is jobb munkaerők, jobb tanulók, az őszinte, becsületes hitéletüknél, istenfélelmüknél fogva. Úgy tudom Ben Gurion is olvasta az Újszövetséget...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden valast tamogat Izrael Allam/
      Itt egy mask vallasi kozosseg tamadja a messias hivo keresztenyeket.
      Minden ev vegen,elejen konferenciat szoktak tartani Jeruzsalemben az Izrael Allamat tamogato kerszteny szervezetek .
      Magyarorszagrol is szoktak resztvenni

      Törlés
  2. "Minden valast tamogat Izrael Allam/
    Itt egy mask vallasi kozosseg tamadja a messias hivo keresztenyeket.
    Minden ev vegen,elejen konferenciat szoktak tartani Jeruzsalemben az Izrael Allamat tamogato kerszteny szervezetek .
    Magyarorszagrol is szoktak resztvenni"

    ÍRTÁL VALAMIT DE SEMMIT NEM MONDTÁL...!!!!!:( EZ VAN...SAJNOS

    VálaszTörlés
  3. Ez egy jó cikk. Az utolsó bekezdés mély. Valóban tragikomikus. Ahogy Pál apostolnál. Ezen továbbmenve politika. Jézus Krisztus, a Messiás, maradt egy botrány. Ahogy Ő maga is megmondta magáról, és előtte a próféták Róla és követőiről. A keresztyénség - az evangéliumi hit - a modern zsidó államnál is nem bocsánatos bűn. (?) Üldözendő? Alkotmányban van.(?) Az etnikai zsidó származású Krisztus követők - 'mesihi' zsidók - a mai napig üldöztetést viselnek Jézus nevéért. (Úgy hallottam, hogy ha a munkaadó meg tudja, hogy valaki Jézushoz tért, kirúgja?) Pedig az a rengeteg pénz, ami Izraelbe ment, épp az európai evangéliumi keresztényektől özönlött. Szeretetből. Nos, Krisztus Teste, nem földi szervezet, és szervezetek. Nem felekezet és nem egyház, nincsenek konferenciái, sem képviselői, sem fejei. Ők az Istennek gyermekei. Jesurun tanítványai. A mennyei Állam állampolgárai. ('ezt az adatot nem teszik közzé') Tehát nem 'egy másik vallási közösség' tagjai. Köszönöm ezt a blogot, nagyon érdekes, fogom olvasni. Isten áldásával.

    VálaszTörlés