Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. január 28., hétfő

Hol a jobb és hol a bal?


Eitan Haber (72) újságírói pályája fénykorát Jichák Rabin sajtófőnöki posztja jelentette. A miniszterelnök tragikus halála azonban az ő egzisztenciáját is megtörte. Megjelennek még írásai a Jediot Ahronotban, de a feltörekvő fiatal utódok már vajmi kevés figyelmet fordítanak munkájára és személyére, bár ő mindent elkövet, hogy a figyelmet maga felé terelje.

A sajtó-brancsban (már akik elég öregek, hogy a hatvanas évekre is emlékezzenek) néhányan Alekszej Adzsubejhez hasonlítják őt. Adzsubej egykor sztár-újságíró volt Moszkvában. Csillagszerű ragyogását nem annyira tehetségének vagy szellemének köszönhette, inkább annak a ténynek, hogy N. Sz. Hruscsov veje volt. A párt-főtitkár bukása után azonban az ő nevét is sürgősen elfelejtették.

Visszatérve Haberre, a napokban, a koalíciós tárgyalások, vagy inkább tárgyalási próbálkozások napjaiban, érdekes gondolatot vetett fel – éppenséggel a telepes mozgalom "Aruc 7" internetes portálján. Egy olyan gondolatot, amely nem kevés izraeli polgárt foglalkoztat – van, akit aggaszt, van, akit reménységgel tölt el.

"Netanjáhu területeket fog átadni a palesztinoknak. Még Jeruzsálemből is. Idővel szinte mindent, amit követelnek.

Emékezzünk csak: ki vonult ki a teljes Szináj felszigetről? Ki adta fel Jamit városát? Menáchem Begin, a Chérut, az izraeli széljobb kérlelhetetlen politikusa.

És ki ment el a Madridi békekonferenciára? Jichak Samir, Begin harcostársa a britek ellen harcolt "Irgun" szervezetben. (A brit mandátum éveiben a jobboldali szemléletű partizán-szervezetet a Ben-Gurion-vezette "Mápáj" – Munkáspárt – terroristának tekintette.)

Na, és ki vonta ki erőnek erejével a Gázai-övezetből a zsidó lakosságot? Ariel Saron, a jobboldal egykori példaképe.

És Netanjáhu egyezett bele Hebron és környéke átadásába a Palesztin Autonómiának a Wye egyezmény keretében, és sorolhatnám...” – majd hozzátette: a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az amerikai és az európai nyomásnak semmilyen izraeli kormány nem tud tartósan ellenállni. "Netanjáhu mindenképpen gondoskodni fog róla, hogy leendő koalíciós partnerei ne köthessék meg a kezét, legyen szó gazdasági, vagy külpolitikai kérdésekről” – véli Eitan Haber.

Gondolataihoz kiegészítésképpen idézhetnénk egy palesztin politikus interjúját, amit egy izraeli internetes portálnak adott: "Izrael valamennyi háborúját 1948 óta mindig baloldali, szocialista kormányok indították."

El lehet gondolkodni rajta, hogy merre is van a jobb, és merre a bal. A legjobb példát éppen Eitan Haber életműve szolgáltathatja, aki a szélsőjobboldali "Chérut" lapban kezdte újságírói működését, és lett belőle a békepárt lelkes támogatója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése