Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. március 6., szerda

Chuck Hagel fogadta Ehud Barak honvédelmi minisztert


Charles Timothy "Chuck" Hagel, az Egyesült Államok nemrégiben beiktatott hadügyminisztere, akire az amerikai zsidó lobbira és Izraelre tett kijelentései miatt bizonyos aggodalommal tekintettek Izraelben, kedden díszőrséggel és tisztelgéssel fogadta a Pentagonban Ehud Barak leköszönő honvédelmi minisztert.

Barak volt az első külföldi hadügyminiszter, akit Chuck Hagel fogadott.

A Pentagon szóvivője szerint kettejük megbeszélésén Hagel megemlítette a kiváló munkakapcsolatot a két védelmi minisztérium és hadsereg között, és kilátásba helyezte közeli izraeli látogatását.

A Közel-Kelet súlyos biztonsági problémáiról szólva Hagel biztosította vendégét, hogy az Egyesült Államok költségvetésének a közelmúltban elhatározott visszavágása ellenére az Egyesült Államok továbbra is segítséget fog nyújtani, hogy az izraeli védelmi erő minőségi fölényben maradhasson a körzetben, és az ország rakétavédelmi erőfeszítéseit – így a „Vaskupola”, a „Nyíl” és a „Varázspálca” rakétaelhárító projektek fejlesztését – is támogatni fogja.

Az iráni nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban Hagel megjegyezte: az Egyesült Államok számára minden opció nyitott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése