Mennyire boldogok az izraeliek?

A Daily Beast nevű népszerű amerikai internetes honlap közzétett egy blog-bejegyzést, aminek ez a címe: "Hogy van az, hogy az izraeliek ilyen átkozottul boldogok?"

A bejegyzés időzítése – a hősi halottak emléknapja - nem árulkodik különös tapintatról, mégis érdekes egy pillantást vetni rá.

Szerzője neve Tiffanie Wen, újságírónő San Franciscóból, aki csak azért telepedett le egy időre Tel Avivban, hogy írjon egy könyvet a szerelemről a Közel-Keleten.

A neve és bűbájos pofija szerint kínai felmenőkkel rendelkező kisasszony érveit és megállapításait szigorúan tudományos kutatásokra alapozza.

Zahava Solomon professzorasszony a Tel Aviv-i Egyetemről elmagyarázta neki, mi mindent okoz a nemzedékek óta tartó az izraeli-arab konfliktus az izraeli lakosság fizikumában, tudatában és lelkületében.

Egyfelől – mindenki tudatában ott fészkel a megsemmisülés lehetősége (hogy is mondta Kertész Imre? Izraelben mindenkinek megvan a jegye a robbanó autóbuszra). Másfelől viszont – talán éppen azért, mert olyan sok okuk van a félelemre – nem félnek. Egyszerűen kiveszett belőlük a félelemérzés.

Tiffanie Wen idézi a Journal of the American Medical Association (Amerikai Orvosi Egyesület) tanulmányát, amely összehasonlítja az izraeliek reakcióját a második palesztin intifáda robbantásos terrorhullámának az eseményeire, illetve az amerikaiak, közelebbről a New York-iak reagálását a 9/11 támadásra.

A poszttraumás stressz-zavar (PTSD) közvetlenül az események után hasonló volt itt és ott, ám néhány hét elteltével óriási volt a különbség: amíg az átlag-amerikai még mindig traumában leledzett, az izraeliek már régen magukhoz tértek…

Más tanulmányok szerint a szorongás az izraeliek körében magasabb, mint a nyugati nemzeteknél, viszont a klinikai szorongás szintje nagyon is alacsony. Wen kisasszony végkövetkeztetése: "Az izraeliek bátrabbak".

Ez nem azt jelenti, hogy az izraeliek nem szenvednek szorongásoktól. Ez többek között azon mérhető le, hogy annyi szülő ragaszkodik hozzá, hogy a gyereke(ke)t nap mint nap kocsijával fuvarozza az iskolába és onnan haza. A mamák pedig óránként érdeklődnek a gyerek hogyléte felől – akkor is, ha a „gyerek” 30 éves, és tartalékos százados…

A San Francisco-i újságírónő ezek után hosszasan sorolja az átlag izraeli napi nehézségeit: kezdve a megélhetési költségektől a megfizethetetlen lakásárakon át a korlátozott munkalehetőségekig. Persze, hogy nem hagyja ki a hosszan tartó és nehezen elviselhető nyári forróságot (persze, azt ő is tapasztalhatta, hogy a légkondit itt is feltalálták…), és a Gázai-övezetből be-berobbanó rakétákat sem.

"Mint mindenki más ebben az országban, én is átvettem az itteni életfilozófiát: vagy megszoksz, vagy megszöksz…"

Az izraeliek erősek. Rendelkeznek abszorpciós- (tapasztalatok ösztönös befogadása) és alkalmazkodó képességgel, ezért az átlag izraeli éber, aktív és kreatív. Ez azonban nem teszi őket boldoggá.

A szociálpszichológusok statisztikái szerint Dánia áll a Föld boldogság-listájának az élén. Dániában minden laza, kényelmes, stabil. Izraelben viszont az élet egyszerűen csak érdekes, dinamikus. Felhív a benne való részvételre, mint egy táncra.

Wen kisasszony végül úgy találja: a legtöbb izraeli a jó életet választja, inkább, mint a boldogat. ◙