Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. május 6., hétfő

Az ország szeme északon, a kormányfő keleten


Az ország északi régióiban, vagyis a Golán fennsíkon és Galileában az élet mindennapi medrében folyik, de az újságok, a rádió, a televízió hírei és az internetes hírportálok szünet nélkül a szíriai-libanoni feszültséggel foglalkoznak. 

Haifa és Cfat városok közelébe ismét Vaskupola tipusú rakétaelfogó rendszert telepítettek, a polgári repülés az északi országrészbe egyelőre szünetel.

Elmondható, hogy az ország szeme északra tekint, miközben a kormányfő keletre, Kínába utazott. Talán azt akarja hangsúlyozni, hogy „business as usual”, minden a legnagyobb rendben.

Cáchi Hánegbi, a Likud párt veterán tagja, aki több Likud-kormányban volt miniszter – többnyire biztonsági vonalon – a Gáléj Cáhálban, a Hadsereg rádiójában megtörte a hallgatást. Hánegbi nyíltan beszélt a szíriai célpontok ellen végrehajtott légitámadásokról. Mintegy Basár el-Ászád szíriai elnök megnyugtatására – ingatag pozíciójának erősítésére? – elmondta: az Izraeli Légierő legutóbbi légitámadásai nem Szíria, hanem a libanoni Hezbollah ellen irányultak. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése