Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. október 6., vasárnap

Napirenden a Tel Aviv – Eilat vasút • A volt Moszád-főnök közbeszól

NAHAL CIN A NEGEVBEN – MA CSAK TEHERVONATOK HALADNAK IZRAEL LEGHOSSZABB VASÚTI HÍDJÁN. EZEN IS ÁTROBOG MAJD AZ EILATI GYORS.
A vasárnapi kormányülésen megvitatásra kerül az Eilatig vezető gyorsvasút megépítésének a kérdése.

A déli kikötő- és üdülővárost az ország középső régióival összekötő vasút stratégiailag is fontos. Megépítése évtizedek óta húzódik.

Tel Avivtól Beér Séváig már régen vezet vasút. Az Eilatra vezető vonalat a Beér Sévától délkeletre fekvő, 2005-ben létesített dimonai állomástól vezetnék tovább, dél felé, az Izraelt Jordániától elválasztó Árává hegység nyugati lejtőin. 

A gyorsvasút tervezett nyomvonala a Holttengertől délre nagyjából a 90-es műúttal párhuzamosan haladna. Gyorsvasútról lévén szó, az teljesen villamosított lenne, óránkénti 250 kilométeres átlagsebességgel. A Tel Aviv – Lodd – Beér Seva – Dimona – Eilat távot alig két óra alatt tenné meg.

A projekt koncesszióját kínai állami vállalatok nyerték el. Ez ellen emelt kifogást Efrájim Hálévi, volt Moszád-főnök és diplomata. A 79 éves Hálévi, akinek oroszlánrésze volt a Jordániával megkötött békeegyezmény létrehozásában, úgy véli, hogy a kínaiak bevonása a mega-projektbe egyrészt biztonsági kockázatot jelenthet Izrael számára, lévén Kína Irán és más, Izraellel ellenséges viszonyt tartó államok szövetségese, másrészt kedvezőtlenül hatna az Egyesült Államokkal fennálló viszonyra, miután az amerikaiaknak is megvan a projekthez szükséges tudása, emberanyaga és technikai felszereltsége.

A projektet egyébként kínai bankok finanszíroznák.

Más oldalról emelt kifogást a tervek ellen Amir Perec környezetvédelmi miniszter. Vélekedése szerint az Eilatba vezető vasútvonal több szakasza helyrehozhatatlan károkat okozna a Dél-Negev páratlan és értékes élővilágában. ("Félsz, hogy egy gyíkot elgázolunk? Ne félj, erre is gondoltunk" – reagált Katz közlekedésügyi miniszter Twitter-oldalán Perec környészminiszter kifogására.)

A vasútvonal, amennyiben elkészül, komoly alternatívája lenne a lassú és drága áruszállítást kínáló Szuezi csatornának. 

A vasárnapi kormányülés minden valószínűség szerint változatlan formában fogja jóváhagyni az eilati vasút-projektet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése