Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. október 26., szombat

Vasárnap visszaállunk a téli időszámításra


Október 27-én, vasárnap visszatérünk a „téli”, vagyis az időzónánk szerinti alap-időszámításra. Az órákat hivatalosan vasárnapra virradó éjjel 2 órakor állítjuk vissza 1 órára – amit természetesen megtehetünk szombaton este, vagy vasárnap reggel is.

Akinek vasárnapra szóló repülőjegye van, érdemes érdeklődnie az utazási irodánál a gép indulásának a pontos ideje felől. Fontos találkozóknál ugyancsak hasznos lehet emlékeztetni a másik felet az időszámítás változására.

Izraelben Gideon Száár belügyminiszter kezdeményezésére a Kneszet törvényt hozott, amelynek értelmében a téli időszámításra szeptember 8 helyett jóval később, az európai államok többségével egyszerre, vasárnapra virradóra térünk vissza.

Az idén így 212 napig tartott a nyári időszámítás – a leghosszabb ideig az állam történetében –, amelyre legközelebb, majdnem Európával egyidőben, 2014. március 28-án térünk át ismét.
*
A téli időszámítás megváltoztatása szeptember elejéről október végére számos problémát okozott az „okostelefonok” és a számítógépek tulajdonosainak. A szolgáltatók ugyanis szeptember 8-án automatikusan visszaállították a készülékek kijelző óráit, és azokat csak különböző „trükkökkel” lehetett előreállítani a nyári időszámításra. 

Vasárnaptól ezek az órák ismét pontosan fognak járni, ha a készülékek beállításánál ("Settings") az időzónában a „Jerusalem time”, illetve a „UTC + 2 hours” lehetőségeket állítjuk be, vagy hagyjuk meg, ha nem állítottuk át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése