Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. november 10., vasárnap

Eredmény nélkül zárultak a genfi tárgyalások • Fabius a sarkára állt • Folytatás következik

Megegyezés nélkül zárultak szombaton Genfben az éjjeli órákba nyúló megbeszélések az iráni nukleáris programról.

A részletektől, a „hatok” és Irán képviselői közti megállapodás értelmében nem tettek közzé részleteket. Csak annyit közöltek, hogy a megbeszéléseket november 20-án folytatják.

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken közel-keleti látogatásáról érkezett Genfbe, ahol Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere, Guido Westerwelle német, William Hague brit, Laurent Fabius francia, valamint Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter folytatott megbeszéléseket.

Kerry, Ashton és Zarif pénteki ötórás, eredménytelen tárgyalása után szombaton reggel Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és a kínai külügyminiszter-helyettes is csatlakozott a tárgyalókhoz.

Szombaton szünet nélkül folytatódtak a megbeszélések a „hatok” és az Iszlám Köztársaság között utóbbi vitás nukleáris programjáról.

Míg az irániak kezdetben jelentős előrehaladásról és hamaros megegyezésről küldtek híradásokat, a szombat délutáni órákban a nyugati tárgyalófelek már körvonalazódó nehézségekről számoltak be.

Laurent Fabius francia külügyminiszter a France Inter rádiónak adott riportban úgy nyilatkozott, hogy semmi bizonyosat nem tud mondani a megbeszélések hamaros befejeződéséről. Hozzátette, hogy Franciaország nem fog elfogadni egy, szavai szerint „balek egyezményt” Iránnal.

Fabius elmondta: Franciaország azt akarja, hogy Irán még a megbeszélések alatt állítsa le az Arak-i atomreaktort, és azt is közölte, hogy problémák merültek fel az Irán birtokában meglévő, 20 százalékosra dúsított uránium-készlettel kapcsolatban. A francia külügyminiszter azt a véleményét is kifejezte, hogy a tárgyalások során figyelembe kell venni Izrael és más közel-keleti államok aggodalmát Irán nukleáris programjával kapcsolatban.

A Los Angeles Times is úgy értesült, hogy  „váratlan nehézség” merült fel, ami miatt a megbeszélések minden bizonnyal átnyúlnak a hónap második felére.

Megfigyelők szerint a tárgyalást Fabiusnak a többieknél határozottabb fellépése „robbantotta”. ◙

1 megjegyzés:

  1. Senkinek sem lehetett illúziója arról,hogy egyik napról a másikra - a semmiért - lrán mindenről lemond.
    Kezdett kialakulni egy szerény - de ELŐRELÉPÉS , amit Fabius ügyesen szétrobbantott !

    VálaszTörlés