Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. november 22., péntek

Genfi tárgyalások: sorsdöntőnek nevezik a harmadik napot

Pénteken, az iráni nukleáris programmal és az ellene hozott szankciókról megújított tárgyalás harmadik napján a „Hatok” hozzájárultak, hogy Catherine Ashton asszony, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a többi képviselő nélkül találkozzon Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszterrel.

Az egy óráig tartó megbeszélés homlokterében a tárgyalások előrehaladásának eddigi fő akadályai: az Iránban folyó uránium-dúsítás, valamint az iráni kőolaj-kivitelre és bankokra kiszabott szankciók könnyítése szerepelt.

„Még kell dolgozni rajta” – összegzett a megbeszélés végén Zarif külügyminiszter.

Szerda óta lényegében csak egy ülés volt a hét ország: az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, illetve Irán képviselői között.

Az irániak előszeretettel közölnek homályos, egymásnak ellentmondó jelentéseket a tárgyalások menetéről. Madzsíd Takt-Ravancsi iráni tárgyaló szerint „Az álláspontok közelednek egymáshoz”, míg Abbász Arakcsi külügyminiszter-helyettes „minimális előrehaladásról” beszélt.

A szerda óta folyó megbeszélések végső kudarca az iráni nukleáris fegyverkezési program erőteljes folytatásához, a nyugati hatalmak által eddig foganatosított büntető szankciók súlyosbításához, és egy iráni katonai agresszió nyilvánvaló előjelei esetén izraeli légitámadáshoz vezethetnek.

1 megjegyzés:

  1. Izraelnek nem tetszik az atomfegyver konkurrencia ?
    Micsoda csúsztatás az iráni " katonai agresszió jelei " kitétel ! Ezer kilométerre van Izraeltől, messze nincs olyan erős támadó fegyverzete mint a cionista államnak !

    VálaszTörlés