Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. december 3., kedd

RÖVIDEN

2014-ben olasz-izraeli rendezésben Verdi ‘Traviata’ c. operáját adják elő a Holttenger partján, a történelmi Mecádá erődben
*
Tíz beduin ellen nyújtanak be vádiratot, amiért szombaton súlyos zavargásokat provokáltak a 31. országúton, Beér Seva és Arad városok között.
*
Folynak a tárgyalások a Hisztadrut (Szakszervezet) és a Hederai Papírgyár vezetősége között. A papíráruk iránti kereslet csökkenése miatt 200 dolgozótól tervez megválni a vállalat.
*
Ronen Levy „Retail 3000” nevű cége veszi át a válságba jutott „Office Depot” üzlethálózatot. Levy a jogi rendezés keretében vállalta, hogy a 800 alkalmazott legalább 65 százalékát, mintegy 500 embert továbbra is foglalkoztat – legalább egy éven át.
*
A Kneszet gazdasági bizottsága döntött: tilos a dohányzás reklámozása olyan helyeken, ahol fiatalok fordulnak meg. A cigarettadobozokra a dohányzástól elrettentő rajzokat és szövegeket fognak nyomtatni.
*
Megakadtak...  A Ros Háájin közelében kőolaj után kutató „Meged 6” jelű fúróberendezés 4500 méterrel a felszín alatt megakadt. A kutatást végző „Giv’ot olám” vállalat jelentette a tel-avivi tőzsdének: egyelőre képtelenek folytatni a fúrást.
*
Gallup-felmérés: az izraelieknek mindössze 4 százaléka elégedetlen az életével.  A felmérésben 134 ország polgárait faggatták. A legtöbb panasza a bolgároknak van (39 százalék), utánuk az örmények következnek (37 százalék). Kambodzsa és Haiti is dobogós helyen áll a panaszkodásban. A legboldogabb országnak Izland tűnik: lakóinak mindössze 1 százaléka elégedetlen az életével. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése