Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. március 2., vasárnap

"Milliós tüntetés": félmilliót vártak, 300 ezren jöttek • Jeruzsálemben az élet visszatér a rendes kerékvágásba


Vasárnap este 22 óra: helyreáll a közlekedés

Az "imára és segélykiáltásra" összegyült chárédi (ultraortodox) tömeg azt követelte a kormánytól, hogy ne hívja be katonai szolgálatra a jesiváikban tanuló, sorköteles fiatalokat. 

A felszólalók a szolgálat minden áron történő megtagadására buzdították az érintetteket, még akkor is, ha büntető szankciók várnak rájuk.

Mind a tüntetés szervezői, mind a rendfenntartó erők a jelek szerint tanultak a tavaly októberben elhunyt Ovadja Joszéf szefárd szellemi vezető temetésén történt tumultuózus jelentekből, amelyen 850 ezer ember vett részt.
 
A rendőrség félmilliós tömeggel számolt, ezzel szemben 300 ezer főre becsülik a megjelentek számát; chárédi források ennek kétszereséről beszélnek. A délután kezdődött demonstráció különleges események nélkül zajlott le. A szokatlan meleg miatt mintegy 50 embert kellett rosszullét miatt kezelésben részesíteni. 

Az 1. számú Tel Aviv – Jeruzsálem műutat és a főváros számos főútvonalát a késő esti órákban megnyitották a forgalom előtt. A központi autóbuszállomás (tahana merkazit) is újra nyitotta kapuit, és a demonstráció miatt szünetelő autóbuszjáratok és a városi villamos (rákevet kálá) üzeme is helyreállt. ◙


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése