Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. március 25., kedd

Szexuális bűncselekményekkel gyanúsítják Szilvan Salom minisztert • „Gyere ide mellém!”



A rendőrség súlyos visszaélések ügyében nyomozó egysége vizsgálatot indított Szilvan Salom, a Galilea és a Negev fejlesztéséért felelős miniszter ellen.

A vizsgálat alapját egy asszony panasza képezi, aki azt állítja, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor az akkori tudomány- és technológiaügyi miniszter irodájában dolgozott, a miniszter  szexuálisan molesztálta őt.

A molesztálás az asszony állítása szerint abban állt, hogy miután bement a miniszter szobájába, az fürdőköpenyben feküdt egy diványon, és így szólt hozzá: „Megváltoztatom az életedet. Gyere ide mellém”.

A magát neve kezdőbetűjéről M-nek nevező hölgy a hadsereg rádiójának, a Gáléj Cáhálnak hétfőn adott interjúban így folytatta: „A mellékhelységre menekültem. Mikor visszatértem hozzá, ő már meztelenül feküdt az ágyon. Beleegyezésemmel szeretkeztünk, de csak azért, mert tartottam tőle, hogy hivatali hatalma révén kárt okoz a karrieremben.”

M. így indokolta 15 éves késéssel beadott panaszát: „Azért csak most robbantottam ki az ügyet, hogy megakadályozzam, hogy ez az ember államelnök lehessen!”

M. hazugságvizsgáló géppel történt vizsgálatában a nemi érintkezéssel kapcsolatos kérdéseknél hazugságra utaló ellentmondásokat találtak.

Rendőrségi források szerint amennyiben a vizsgálatot kizárólag M. feljelentésére alapozzák, az elévülés miatt nincs esély bűnügyi eljárás indítására.

A rendőrségnek azonban más asszonyok panasza is rendelkezésére áll a miniszter viselkedése ellen. A nyomozók két további asszony tanúságát is vizsgálják, akik eddig nem tettek feljelentést, továbbá más, egykori munkatársak tanúságában is érdekeltek.

A rendőrségi vizsgálatot  Jehuda Weinstein állami főügyész javaslatára kezdeményezték. Tekintettel arra, hogy egy, a gyanú szerint 15 évvel ezelőtt elkövetett cselekményről van szó, a főügyészségnek abban is döntenie kell, hogy nem tekinthető-e az ügy elévültnek.

Orna Sasson-Tamir ügyvédnő az Izraeli Rádió interjúműsorában elmondta, hogy 15 évvel ezelőtt ugyanez az asszony felkereste az irodájában, és panaszkodott, hogy Szilvan Salom szexuális bűncselekményt követett el ellene. Az ügyvéd szerint az asszony idegesnek és feldúltnak tűnt, és arról panaszkodott, hogy a miniszter kihasználva hivatali túlhatalmát szexuálisan molesztálta őt.

Az ügyvédnő akkor felvilágosította a panaszost, hogy vádjai igen súlyosak, és miután azok egy vezető miniszter ellen szólnak, nagy az esélye, hogy nem őneki fognak hinni. Az asszony ekkor elhagyta az irodát, és a kapcsolat megszakadt.

A kormányzás és a demokrácia minőségét őrző mozgalom kérte Cipi Livni igazságügyminiszter-asszonyt, hogy utasítsa a főügyészt az ügy észszerű időn belül történő kivizsgálására, minthogy funkcióban  lévő miniszterről van szó, aki köztudottan az államelnökségre pályázik.

A vizsgálat gyorsítását maga Szilvan Salom is érte a főügyésztől. Kedden két órán át hallgatták ki a rendőrségen, ahol előadta saját verzióját az üggyel kapcsolatban.

Szilván Salom környezete szerint a minisztert irigyei, rosszakarói egyszerűen „ki akarják csinálni”. ◙

1 megjegyzés: