Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. június 15., vasárnap

"Elraboltak!" – súgta az egyik fiú a telefonba

Vasárnap reggel engedélyezték a közlést: a három elrabolt fiú egyike csütörtök este fél tizenegykor mobiltelefonján felhívta a rendőrség segélyszámát és kétszer a készülékbe súgta: „Elraboltak!

A beszélgetésnek ekkor vége szakadt. Kirját Árbá rendőrségén, ahol az üzenetet vették, rövid konzultációt tartottak, amelynek során úgy döntöttek, hogy az üzenet hamis. Csak öt órával a hívás után, éjjel fél négykor jelentették a hadseregnek és a belbiztonsági szolgálatnak a történteket, miután az egyik apa jelentette a rendőrségen fia eltűnését. 

A súlyos mulasztás okait vizsgálják.


Áttörést jelenthet az elrabolt fiúk utáni nyomozásban a Hamasz aktivisták tömeges letartóztatása a Nyugati Parton, különösen Hebronban és környékén.

Jelentések szerint a belbiztonsági szolgálat őrizetbe vette és kihallgatja annak a két vezető Hamasz-aktivistának a feleségét, akik éppen az emberrablás előtti órákban tűntek el. 

A Kol Jiszráélnek, az Izraeli Rádiónak adott jelentés szerint a biztonsági erők "nem légüres térben mozognak".

Vasárnap késő este újabb két vezető Hamasz aktivistát tartóztattak le Hebronban, ahol palesztin jelentések szerint ostromállapot uralkodik. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése