Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. június 18., szerda

Gilád Erdán miniszter: tudjuk, melyik Hamasz-sejt rabolta el a fiúkat • Aggodalom: több, mint öt nap után sem nyilatkoznak a terroristák

Gilád Erdán távközlésügyi miniszter a Kol Jiszráél szerdai „Ma reggel” című hírműsorában azt mondta, hogy Izrael biztonsági szerveinek tudomása van róla, melyik Hamasz-sejt követte el csütörtök éjszaka a hármas emberrablást.

A miniszter az interjúban kifejezte véleményét, miszerint a Nyugati Parton, főképpen Hebronban és környékén napok óta folyó katonai művelet végső célja a Hamasz szervezet felszámolása kell, hogy legyen.

Az eddig őrizetbe vett több száz Hamasz és egyéb terrorszervezeti tag kihallgatása folyik: a biztonsági szervek ezáltal is igyekeznek minél több információhoz jutni.

*

Egyes szakemberek súlyos gyanújukat fejezik ki, amiért egyetlen palesztin szervezet sem közölt konkrét információt a három fiú fogságba ejtésének a tényéről, illetve követeléseket szabadon engedésük fejében. Ez azt is jelentheti, hogy a fiúk már nincsenek életben. A korábbi emberrablási esetekben (Nachson Wachsman, Gilad Salit) ugyanis az emberrablók két napon belül közölték követeléseiket.

Olyan vélekedés is felvetődött, hogy egy kis helyi terrorcsoport „partizánkodott”, és még nem tudták felvenni a kapcsolatot a Hamasz vezető embereivel, így a foglyul ejtetteket sem tudták a rablók szempontjából biztos helyre szállítani.


Ezt a verziót erősítheti a hadsereg akciója, melynek folyamán minél gyorsabban, minél több Hamasz-vezetőt tartóztatnak le, hogy az infrastrukturális szervezkedést és összejátszást meghiúsítsák.

1 megjegyzés:

  1. Hm...hm...."több Hamasz-vezetőt tartóztatnak le, hogy az infrastrukturális szervezkedést és összejátszást meghiúsítsák. "
    Izraelben ez bűncselekmény ? Akkor eddig miért nem tartóztatták le őket ?

    VálaszTörlés