Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. június 15., vasárnap

Három tizenéves fiút raboltak el a Területeken ♦ Véresre vert fiú arcát tették fel a Youtube-ra ♦ Bir-Zeit palesztin egyetem: örömük jeléül édességeket osztogattak ♦ Rendőrségi mulasztás? ♦ Az Izraeli Hadsereg több ezer katonát vezényelt Hebronba ♦ Netanjáhu: a Hamasz a tettes

► FRISSÍTVE VASÁRNAP DÉLELŐTT◄


Három izraeli jesiva-tanuló: a 19 éves Ejál Jifrách, a 16 éves Gil-ád Sáer és az ugyancsak 16 éves Naftali Frenkel eltünt Gus Ecion körzetében, a Nyugati Parton. 

A fiatalok csütörtök este hazafelé indultak, és állítólag egy autóba szálltak be. Legutóbb csütörtök este 10 óra körül látták őket Álon Svut mellett, egy tremp- (autóstop-) állomáson.

A rendőrségnek már csütörtök este fél tizenegy előtt (pontosan 22:25-kor) tudomása volt az emberrablás megtörténtéről, de eddig ki nem derített okokból a hadsereggel csak pénteken éjjel 3-kor közölték az információt.


A környéken egy kiégett autót találtak. Folyik a vizsgálat, hogy ennek van-e köze a fiúk eltűnéséhez, illetve egy terrorista emberrabláshoz.

Pénteken este a magát "
Mudzsaheddin Súra Tanácsa" néven nevező szalafista mozgalom az interneten közzé tett egy nyilatkozatot, mely szerint ők rabolták el a három fiút. Elengedésükért Izraelben fogva tartott palesztin terroristák szabadon bocsátását követelik. 


Egy ilyen, az El-Kaidához köthető terrorbanda működik a Szináj félszigeten. Kegyetlenségükre jellemző, hogy a félsziget arab rendőreit és az oda vezényelt egyiptomi katonákat, vagyis az "övéiket" sem kímélik.

Netanjáhu kijelentette: az emberrablást a Hamasz követte el.

Az emberrablók szombaton ezt a videót tették fel a Youtube video-megosztóra, ahol az egyik fiatalember vérben úszó arca látható.

A Ramallah-i Bir-Zeit Egyetem bejáratánál édességeket osztogattak az érkező diákoknak, a három zsidó fiatalember elrablása fölött érzett örömük jeléül.

Beni Ganz vezérezredes, vezérkari főnök szombaton reggel helyzetértékelést tartott a területen tevékenykedő tisztekkel. 


Az izraeli biztonsági erők vasárnap reggelig nyolcvan Hamasz-tagot tartóztattak le a Nyugati Parton, köztük két, hosszú fogházbüntetés után szabadon engedett terroristát.


Az izraeli hatóságok további értesítésig nem engedélyezik Hebron város és környéke arab lakosainak a Jordániába történő utazást az Allenby-hídon át. A rendelkezés 50 évesnél idősebbekre nem vonatkozik.

A "Területek" déli, júdeai részén a palesztin arab járművek forgalmát erősen ellenőrzik, hogy megakadályozzák, hogy az elrabolt fiatalokat akár a Gázai-övezetbe, akár Jordániába csempésszék.



Binjamin Netanjáhu nyilatkozata szerint a Palesztin Autonómia teljes felelősséggel tartozik épségükért. A miniszterelnök a Szombatnap ellenére telefonon megbeszélést folytatott a hadsereg, a határőrség, a rendőrség és a Sin-Bét (belbiztonsági titkosszolgálat) vezetőivel.

Izraeli jelentések szerint a Palesztin Autonómia teljes mértékben együttműködik az izraeli biztonsági szervekkel a három fiú és elrablóik felkutatásában. Az együttműködést a Hamasz szégyennek nevezte.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szóvivője útján kifejezte aggodalmát a három eltünt fiatalember sorsáért. A szóvivő szerint John Kerry külügyminiszter ilyen értelmű üzenetet juttatott el Mahmud Abbászhoz, a Palesztin Autonómia elnökéhez. ◙ 

1 megjegyzés:

  1. Sajnos most már késő arról beszélni, hogy a tanintézet ahol a diákok tanultak, nem fektetett elég hangsulyt arra, hogy a diákokat kellőképpen figyelmeztesse a rájuk leselkedő veszélyekről. Egy pár előadás keretében ellehetett volna magyarázni nekik, idegen autóba semmilyen körülmények közt ne száljanak be. A katonaságnál nem tudom léteznek e még ilyen biztonsági előadások. Mikor még én hivatásos voltam igen komolyan vették ezt és nem győzték eleget hangsúlyozni milyen veszélyek lehetnek egy "trempelés" során. Igaz azokban az időkben az ugynevezett területi arabok gépjárművei megkülönböztető szines rendszámot kaptak a nagyobb ellenörizhetőség miatt. Vörös szinüek volt a Schemi (somroni) körzetből szátmazók, szürke volt a gázai, és volt zöld és kék szinű is. Mellete jólláthatóan egy héber betű jel is volt, hogy a jármű Somronból Gázából agy Hevronból származik e. Ma miért nincs ilyen? Még a helyi araboknak is olyan rendszámot adtak melynek számaiból tudta az egyszeri halandó, hogy a tulajdonos ha nem is területi arab, de arab.
    A két eltünt hamasz aktivista és a kiégett jármű közt biztosan van összefüggés. Mai napig nem akkora az egység a hamasz és a plo közt. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy a fogjokat elrablók összetűzésbe kerültek más csoporttal és vita alakult ki közöttük. A két eltünt hamászyik nagy gyanúval már alulról szaglássza Allah lábait. Feltétezhető, hogy egy ellenlábas banda, hogy magának szerezzen dicsőséget megölte a két emberrablót és a járművet felgyujtotta. A rendörség reagálása érthetetlen. Miért nem azonnal értesitették a katonaságot, miért csak jóval késöbb: Ha útakadályokat állítanak fel rögtön megnehezítették volna az emberrablók mozgását. Igy sajnos hasonló helyzet alakulhat ki mint annó Salitnál. Mint ha szénakazalban keresnénk a gombostűt. Ha esetleg ismételten fogolycserét szeretnének el kell utasítani, vagy időt kell nyerni. Ha engedünk csak rendszeresíteni fogjuk ezzel az ilyen akciókat.

    VálaszTörlés