Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. június 6., péntek

Válasz a Fatach-Hamasz koalícióra: lakások ezrei a Nyugati Parton

A lakásépítésért felelős minisztérium szerdán bejelentette: 1100 új lakásegység építésére írt ki pályázatot. A minisztérium – és a Netanjáhu-kormány – lépése válasz a Palesztin Autonómia döntésére, mely szerint a kormányzásba bevonják a Hamasz képviselőit is.

A Fatach és a Hamasz egységkormánya hétfőn tette le hivatali esküjét Ramallában Mahmud Abbász, a Palesztin Autonómia elnöke előtt.

A Gázai-övezetet uraló Hamasz szervezetet mind Izrael, mind a legtöbb nyugati állam terrorszervezetként tartja számon, a palesztinok azonban kijelentették, hogy Gázából csak technokrata szakemberek vesznek részt a kormányban.

Az előzetes tervek szerint 500 lakást Betár Elitben, 200 lakást Efrátban, és 80 lakást Áriel városban építenek.

Jeruzsálem Ramat Slomo negyedében 400 lakás építésére írtak ki pályázatot.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön „mély csalódásának” adott hangot a bejelentés nyomán.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a lépést a nemzetközi törvények megsértéseként értékelte.

Uri Ariel lakásépítésért felelős miniszter (Hábájit hájehudi – Zsidó otthon nemzeti-vallásos jellegű párt) szerint a pályázatok kiírása Jeruzsálem, illetve a Nyugati Part zsidó településeinek a bővítésére megfelelő válasz – mint fogalmazott – a palesztin terror-kormány létesítésére.

Zeév Elkin (Likud), a külügyi és hadügyi bizottság elnöke helyeselte a döntést, és hozzátette, hogy az izraeli kormány feladata nem a palesztin, hanem az izraeli érdekek képviselete, és minden adminisztratív akadályt el kell távolítani a települések bővítése elől.

Ofer Sélách, a liberális Jés Atid (e párt élén Jáir Lapid áll) parlamenti frakciójának a vezetője szerint a Nyugati Part zsidók lakta tömbjein kívüli építkezés nem egyéb, mint fölösleges kötekedés, amelynek egyetlen célja a békekötés utolsó lehetőségének az elgáncsolása. A politikus az építkezési terveket Netanjáhu sajnálatos politikai tévedésének nevezte.

Zehava Galon, a baloldali Merec párt elnökasszonya arra figyelmeztetett, hogy az építkezések elszigetelik Izraelt a nemzetközi porondon.

Nachman Sáj, az ellenzéki Munkapárt képviselője úgy vélekedik, hogy a Likud-vezette kormány képtelen helyesen olvasni a valóságot, és egész Izraelt kiszolgáltatja egy szélsőséges kisebbségnek.

Jichak Herzog, a Munkapárt főtitkára egyenesen piromániásnak nevezte Netanjáhut, amiért szembeszáll Izrael legfontosabb szövetségesével, az Egyesült Államokkal, és a „Területeken” fektet be, ahelyett, hogy a pénzeket a Negev, Galilea és a nagyvárosi nyomornegyedek fejlesztésére fordítaná.

Csütörtökön közölték, hogy a Nyugati Part polgári adminisztratív vezetése a jövő héten dönt 1800 új lakásegység építéséről. Értesülések szerint olyan építkezésekről van szó, amelyekre korábban már megérkezett a kormány engedélye. ◙

FORRÁS: Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió hírei és internetes hírportálja

1 megjegyzés:

  1. Jordán és egyiptomi megszállás alól felszabadított terület nem megszállt terület!
    Vagyis téved az ENSZ főtitkára.
    Lehet építkezni mindenhol.
    Az autonómia,ha nem helyesli,akkor tárgyaljon erről az Izraeli kormánnyal.

    VálaszTörlés