Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. július 5., szombat

Fedezd fel a héber nyelvet ♦ Felkelek, tehát létezem

A KUF – MEM (ק-מ) tőből képzett szavak a felkelésről, felállásról, létesítésről alkotott fogalmakat fejezik ki.

Az alap a kám (קם), azaz felkel ige, főnévi igeneve a lákum (לקום). Lustálkodni vágyó gyerekünket a kum (קום), vagy ha lány, akkor kumi (קומי) felszólítással késztethetjük az ágyból való kikászálódásra. Megfelelő a tákum (תקום), illetve tákúmi (תקומי) alak is; többesszámban kumu (קומו), vagy tákúmu (תקומו).

A felállást jelző tőből származnak a létezés fogalmai. 
A jikum (יקום): világegyetem, univerzum. 
A kájám (קיים) – nőnemben kájemet (קיימת) – azt jelenti, hogy létezik. Az ország történetét ismerők hallottak a Keren Kájemet-ről (קרן קיימת), az országalapítást, földvásárlást segítő zsidó nemzeti pénzalapról.

A fenti ige visszaható alakja, a hitkájém (התקיים) értelme: megélni, létezni.

A hákámá (הקמה) alapítás, míg a tkumá (תקומה) újjászületés: ezt a főnevet használják Izrael Állam újjáalapítására is. A komemiut (קוממיות) jelentése ehhez hasonló: felegyenesedés, önállóság.

A kijum (קיום) is létezést, megtartást, megélhetést, egzisztenciát jelent. A kijum micvot   (קיום מצוות) a vallási parancsolatok betartását, a du-kijum (דו-קיום) pedig két ember vagy népcsoport együttélését.

Ugyanebből a tőből származik a komá (קומה), ami emeletet, vagy magasságot jelent. 

A hitkomém (התקומם) visszaható ige is felkelés –  valami vagy valaki ellen, vagyis felkelni, lázadni. A hitkomemut (התקוממות) – felkelés. 

A mökomém (מקומם) viszont felháborító: a kifejezés szinte láttatja, amint a méltatlankodó ember felkel, sőt, felpattan...


Héber nyelvtanítás: 
izraelihirlevel@gmail.com
052-3260834

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése