Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. augusztus 8., péntek

Ilan Mor: minden turista biztonságban van Izraelben

Minden turista biztonsága szavatolt Izraelben. A jelenlegi konfliktusban egyetlen turistának sem esett baja - mondta Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A nagykövet hibás döntésnek nevezte, hogy július 22-én több légitársaság néhány napra felfüggesztette a loddi Ben Gurion nemzetközi repülőtérre közlekedő járatait.

Izrael demokratikus és pluralista állam, ahová bárki beléphet és távozhat és ahol betartják, illetve betartatják a vallásszabadságot. A biztonsági erőknél az egyén biztonsága mindenek felett áll – mondta.
 
Váradi János, az El Al izraeli légitársaság magyarországi vezetője elmondta: március óta napi két járat közlekedik  Budapest és Tel Aviv között, amelyek 90 százalékos átlagos töltöttségi mutatóval üzemelnek.
 
Az izraeli turisztikai hivatal adatai szerint tavaly 14 ezer magyar repült Izraelbe. Az El Al – UP járatain 74 ezren utaztak. Idén július végéig 65 ezer utasa volt a légitársaságnak, ebből 9 ezer volt magyar utazó.

A teljes utasszám 52 százalékkal emelkedett az első hét hónapban. Váradi János ismertetése szerint a magyar utasok helyfoglalása az elmúlt néhány hétben három százalékkal növekedett.

Forrás: MTI; ATV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése