Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. november 25., kedd

Rámismersz? ♦ Egy dagi kandúr rejtélyes utazása 5000 kilométeren át

Három héttel ezelőtt történt a dél-angliai Newton Abbot kisvárosban. 

Egy reggel, a „Circle 8” fűszerüzlet előtt megjelent egy macska. A 28 éves eladónő, Laura Sapir mint minden reggel, kinyitotta az üzletet, mire az ismeretlen besétált, körülszaglászott. Az eladónő ebből megértette, hogy a hivatlan látogató éhes. Gyorsan megkínálta a cicát egy kis harapnivalóval, majd kitette a szűrét. Mert bármennyire is macskabarátok az angolok, egy élelmiszer-üzlet higéniája mégsem engedi meg élő állat bent tartását.

Mire Laura végzett a napi nyolcórás műszakkal, már el is feledkezett a reggeli eseményről. Ám amint kifelé tartott az üzletből, ott látta a macskát, amint türelmesen várakozott rá. A fárasztó műszak után a fiatalasszony inkább pihenni kívánt: felment az üzlet fölötti lakásába, ám a cica oda is követte.

Laura ételt-italt tett elé, amit a hivatlan vendég gyorsan eltüntetett. A barna cirmos nem tiltakozott, amikor vendéglátója karjaiba vette, és kocsiján elvitte az ismerős állatorvoshoz, hogy közösen kiderítsék, honnan szökött el a láthatóan gondozott és jól táplált állat.

Az orvos gyakorlott keze pillanatok alatt felfedezte a bunda alá beültetett csipet. Leolvasó műszere kimutatta, hogy a miniatűr áramkör amerikai gyártmányú, és, hogy a cica – izraeli illetőségű!

A történetnek itt akár vége is lehetne, ha nem lenne egy brit törvény, amely tiltja az állatokba ültetett csipek adatainak a közzé tételét. Így egyelőre rejtély marad, miképpen tehetett meg egy barna cirmos kandúr 5000 kilométert Izraelből az angliai vidéki kisvárosba.

„Már egészen a házhoz tartozik. Megszokott itt. Mégis tudni szeretném, hogyan került a városunkba, kik a gazdái, hogyan vesztették el. Közel lakom a város vasútállomásához: talán erre utazott a gazdájával, és egy óvatlan pillanatban kiugrott a vonatablakon” – mondja Laura.

Az állatorvosi klinikán elmondták: ha tulajdonosa a képről felismeri a macskát, az amerikai csipet forgalomba hozó vállalathoz fordulhat, amelynek a szolgáltatását igénybe vette, amikor a macska bundája alá beültettette, a vállalat pedig már kiadhatja holléte pontos adatait.




A brit újságok pletykarovatai terjedelmesen foglalkoznak a doromboló vándor rejtélyével, aki jóízűen fogyasztja az angol macskatápot, de szíve talán mégis hazahúzza...

FORRÁS: Daily Mirror; Jediot Ahronot

3 megjegyzés:

  1. Ezt nem ertem. A csipek adatai kozt szerepelnek a tulaj elerhetosegei is, ez a lenyege a dolognak. Akkor miert nem ertesitik?

    VálaszTörlés
  2. az angolok eléggé faramuciak! de h. nem lehet felhívni a cica tulajdonosát, hát ez nagy hülyeség és egyben lelketlenség!

    VálaszTörlés
  3. A cica megtalálója Laura Sapir... Hmmm... azért az izraeli cica tudja, hogy egy Sapirhoz kell menni...

    VálaszTörlés