Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. február 24., kedd

Aláírásra kész egy rossz egyezmény? • Irán közelebb van a "nukleáris küszöbhöz", mint valaha • Libanon és Gáza után harmadik front a Golán fennsíkon

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere és iráni kollégája, Mohammed Dzsavad Zarif vasárnap Genfben másodszor folytattak megbeszélést.

Barack Obama bírálói közül sokan úgy vélik, hogy az elnök szívesen írna alá olyan egyezményt Iránnal, amely erősítené az az Egyesült Államok kapcsolatait az Iszlám Köztársasággal. Ezt egyrészt az "ISIS", az úgynevezett Iszlám Kalifátus katonai ereje elleni közös fellépés indokolná, másrészt a nyugati világ üzemanyag-szomja. 

Megfigyelők azt is kiemelik, hogy a két ország közötti közeledés Iránon belül a mérsékeltebb erőket hozná helyzetbe az ajatollák fanatizmusával szemben.

A nukleáris tárgyalások március végi határideje közeledtével az amerikai tárgyaló fél az eddigi csúszások miatt már nem hajlandó tovább halasztani a végső egyezmény aláírását.

A francia Le Figaro napilap vasárnapi száma egy amerikai tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy a Washington és Teherán közti megállapodás közelebb van, mint valaha.

Az AP hírügynökség szerint a formálódó egyezmény 6500-ra korlátozná az urándúsítók számát, de 10 év múlva már 10 ezer centrifuga üzemeltetését engedélyezné Irán számára, azzal a kikötéssel, hogy a dúsítás nem érheti el az atombomba előállításához szükséges mértéket.

A korlátozások betartását a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei ellenőriznék.
Az Irán ellen életbe léptetett szankciókat fokozatosan feloldanák.

Szakértők szerint ha egy ilyen egyezmény életbe lépne, az Egyesült Államok mindössze egy évvel tolná ki Iránnak az úgynevezett "nukleáris küszöbre" való érkezését: az Iszlám Köztársaság hatalmas kőolaj-bevételeiből korlátlanul folytathatná tovább mind az atomfegyver, mind az azt szállító rakéták technikai fejlesztését.

A vasárnapi kabinetülésen Jeruzsálemben sor került az iráni nukleáris fenyegetés megvitatására.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök szerint Irán minden erejével a nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik, és ez a legnagyobb veszélyt jelenti a világ békéjére.

Elmondta még, hogy Izraelt északról a Hezbollah, délről a Hamasz fenyegeti, míg Irán az utóbbi időben egy harmadik frontot nyitott a Golán fennsíkon, ahol a libanoni Hezbollah és más muzulmán országok fegyveres önkéntesei ezrei sorakoznak fel.

Netanjahu ismét kinyilvánította szándékát, hogy beszédet mondjon az amerikai Kongresszus két háza előtt, amelyben Irán nukleáris fegyverkezésével kíván foglalkozni. Az Egyesült Államok politikai rendszerét ismerők szerint a Kongresszus jelenti az utolsó fék lehetőségét egy vészterhes egyezmény aláírása előtt.

Tamir Pardo, a Moszád főnöke szerint Irán jelenleg globális, minden kontinensre kiterjedő terrorhálózatot épít ki. Ez azt jelenti, hogy Izraelnek immár nem csak a Hezbollah libanoni és szíriai aktivitását kell figyelemmel kísérnie.

Jichák "Buzsi" Herzog, a legnagyobb ellenzéki párt, a Mácháné hácioni (Máárách + Hátnuá) vezetője egy, a Washington Post szombati számában megjelent cikk szerint úgy véli, hogy az Iszlám Köztársaság nukleáris eszköz-fejlesztése nagy veszélyt jelent, de nem mondható, hogy az Izrael létét veszélyeztetné.

"Bízom benne, hogy Obama elnök végül megfelelő egyezményt ír alá. Egyetértek azzal, hogy egy nukleáris kapacitással rendelkező Irán rendkívül veszélyes, amit meg kell akadályozni. Nincs olyan izraeli vezető, ki egy ilyen helyzetet elfogadna. Az én számomra minden lehetőség nyitott." (Amibe Herzog bizonyára beleérti a katonai csapást is).

Az izraeli ellenzék vezetője, ellentétben Netanjáhu eljárásával, szemtől szembe tárgyalna az Egyesült Államok elnökével és külügyminiszterével, ami szerinte szükséges lenne a két állam között megrendült bizalom helyreállítására.

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere felhívta országa bírálóinak a figyelmét, hogy a megbeszélések részleteit a feleken kívül senki sem ismeri, és annak aláírása egyelőre még várat magára. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése