Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. június 15., hétfő

Villanybiciklik, elektromos rollerek: meddig veszélyeztetik még a járókelőket és önmagukat? ♦ A sofőrök réme: elektromos rokkantkocsik szlalomoznak az autók között

Az új évszázad szenzációja volt. Első változata Segway névre hallgatott. Kétkerekű, akkumulátorral táplált, villanymotoros járműről van szó, amelyet egy giroszkóp nevű, komputer-vezérelt érzékelő tart egyensúlyban. Legfeljebb 20 kilométer óránkénti sebességgel tud haladni. Mivel a rajta utazó ember testtartása kritikus, feltétel az óvatos vezetés.

Később a nagyobb teljesítményű akkumulátorok kifejlesztésével jöttek az elektromos rollerek, majd a kerékpárok. Utóbbiak akár 30-35 kilométeres óránkénti sebességet is el tudnak érni. Nagyobb tömegük is van, ügyesebben tudnak lavírozni – és egyre nagyobb problémákat okoznak a járókelőknek.

Legtöbbször ugyanis a városi járdát használják kocsiútnak. A járókelők pedig csak jószerencséjükben, és a lábak mellett elsuhanó villanybicaj “lovasának” a reflexeiben bízhatnak.

Az elektromos kerékpárok (héberül ofánájim chásmáliim) egyre népszerűbbek az országban. Igaz: "zöld" alternatívát jelentenek a benzinmotoros autókkal és motorkerékpárokkal szemben. Nincsen mérges kipufogógáz, gyorsabban lehet vele munkába, iskolába jutni, megkerülhetők az idegölő közlekedési dugók. Olcsóbbak is a robbanómotoros járműveknél.

Nagy divat az ugyancsak akkumulátoros villanyroller (kurkinet chásmáli) is, főként gyerekek körében. Itt, ha ütközésre kerül sor, a rolleres gyerek húzza a rövidebbet, azaz kap súlyosabb sérüléseket, ami egyáltalán nem vígasztalja a fellökött járókelőt.

Izrael városaiban egyelőre ritkák az e járművek számára kijelölt útvonalak, így azok a járdákon közlekednek. Az is igaz viszont, hogy a legtöbb gyalogos sincs tekintettel a kerékpárosok-rolleresek számára kijelölt útvonalakra.

Az első halálos baleset már bekövetkezett: februárban a 85 éves Antonio Raya belehalt a sérülésébe, miután egy gondatlan villany-kerékpáros Tel Avivban fellökte. A gázolót azóta sem találták meg. A kórházi ápolással végződő sebesülések száma több százra rúg.



Gyakori és félelmetes látvány a kétkerekű jármű vázára ültetett, vagy a vezető mögött kapaszkodó második utas.

Az akkumulátoros-villanymotoros járművek baleset-biztosítása sincs megoldva.

A probléma a múlt héten a Kneszet gazdasági bizottsága elé került. A belügyminisztérium pedig azt tervezi, hogy alaposan megszigorítja az elektromos kerékpárok közlekedési rendjét, és annak használatát forgalmi engedélyhez, rendszámhoz és vizsgához köti, és az alsó korhatárt 16 évben állapítja meg.

Szárit Philipson, a rendőrség közlekedésrendészeti osztályának a főnöke az elektromos kerékpárokat egyenesen “gyilkos fegyvernek” nevezte. A jelenlegi állapot, mint mondta, tarthatatlan. A közeljövőben várható rendeletek életeket fognak menteni: gyalogosokét és kerékpárosokét egyaránt.

Beér Sévában már érnek a változások. Ruvik Danilovics polgármester bejelentette: a város önkormányzata mérlegeli, hogy a város egyes részein megtiltja az elektromos kerékpárok használatát. Ahol pedig engedélyezik, a jövőben megkövetelik a jármű utasától a közlekedési szabályok elsajátítását és vezetői vizsga letételét.

“Az elektromos motorral hajtott kerékpárok és rollerek minden szempontból motoros járműnek számítanak. Egyre világosabb, hogy ezek veszélyt jelentenek úgy a járókelőkre, mind tulajdonosaikra, akik között sok a kiskorú. Mielőbb lépnünk kell” – mondta a polgármester a héten.

Nem kisebb problémát jelentenek az Izraelben Kálnoit-nak nevezett elektromos meghajtású, kétüléses  rokkantkocsik. Ezek az úttesten közlekednek, rendszám nélkül. Vezetőik gyakran a közlekedési szabályok alapjaival sincsenek tisztában. Nem egyszer a rokkant utas külföldi ápolója ül a kormány mögött, aki még héberül sem képes válaszolni a rendőrnek, ha az megállítja a járművet.

Személy- vagy teherautóval való ütközésnél a tákolmánynak ható villamos rokkantkocsi utasa a legsúlyosabb életveszélynek van kitéve. Ha pedig a “Kálnoit” ütközik személygépkocsinak, az annak okozott kárt semmilyen biztosító nem téríti meg. ◙ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése