Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. július 20., hétfő

Genfben magyarok is tüntettek az ENSZ-jelentés ellen


Izrael mellett tüntettek zsidó és keresztény szervezetek Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának székháza előtt. A résztvevők Németországból, Franciaországból, Ausztriából, Belgiumból, Olaszországból és Magyarországról érkeztek, hogy tiltakozzanak a világszervezet jelentése ellen, amelyben ugyanolyan háborús bűnösnek nevezi a rakétatámadásoktól civil lakosságát védő Izraelt, mint a támadásokat kezdeményező Hamasz terrorszervezetet.

A Zsidó Világkongresszus közzétette Pajor Tamás és a Hit Gyülekezete genfi nyilatkozatát. 

A résztvevők felháborítónak tartják, hogy az ENSZ egyoldalúan, szinte mániákusan Izraelt teszi bűnbakká, amikor az a terrorizmus ellen harcol.

Ennek legutóbbi példája a tavaly nyári gázai "Cuk ejtán" hadműveletről készült jelentés. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerint Izrael háborús bűnöket követett el, miközben a testület egyetlen esetben sem szólalt fel a Közel-Keleten zajló mészárlásokkal szemben.

A magyar delegációt Pajor Tamás előadóművész szervezte a Hit Gyülekezete támogatásával. A rendezvényt támogató nyilatkozatát a Zsidó Világkongresszus honlapja is közzétette. 
"Megítélésünk szerint a közel-keleti konfliktusban Izrael a megtámadott fél 1948-as létrejötte óta. Ezért a zsidó állam mind nemzetközi jogi, mind morális szempontból legitim módon cselekedett, amikor élt az önvédelem és az arányos válaszcsapás jogával, miközben maradéktalanul betartja a nemzetközi és háborús jog normáit.

Megdöbbentőnek tartjuk a nemzetközi közösség közönyét. Néhány közel-keleti állam aktív támogatása mellett Szíriában és Irakban több százezer embertársunk életét követelte a 2011 óta elszabadult iszlamista erőszak, miközben keresztények, drúzok, jezidiek és síiták millióinak életét fenyegeti a dzsihádista szalafizmus ördögi ideológiája kizárólag vallási meggyőződésük miatt.

A nemzetközi szervezetek egy része ugyanakkor Izrael állítólagos háborús bűncselekményeire vonatkozó, légből kapott állítások gyalázatosan elfogult, előre borítékolható eredményt hozó „kivizsgálásával” van elfoglalva.

Tekintettel arra, hogy Izrael ugyanazok ellen a tömeggyilkos eszmék ellen küzd ma a létezéséért, amelyek a nyugati világot is létében fenyegetik, nemcsak amorálisnak, de önpusztítónak is tartjuk a nemzetközi szervezetek és a nyugati média egy részének Izrael-ellenes elfogultságát"áll a Pajor Tamás által kiadott közleményben.

Robert Singer, a Zsidó Világkongresszus ügyvezető elnöke a Nemzetek Terén elmondott beszédében kijelentette: az ENSZ saját katonái és alkalmazottai által elkövetett bűncselekményekről akarja elterelni a figyelmet, amikor Izrael önvédelmi harcát megbélyegzi,

Amikor pedig az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szavazott a jelentésről, a szakértők "nem tudták megállapítani", mire is használta a Hamasz az általa épített alagutakat.

Simai Patrick 

1 megjegyzés:

  1. Ha megnézzük ki a tagja az ENSZ emberi jogi tanácsának(csupa szélsőséges diktatúra),akkor nem csoda,ha nem voltak képesek megállapítani az ENSZ építőanyagjai felhasználásával épített terror alagutak célját.Pedig a Hamasz terror szervezet már nyilvánosságra hozta,hogy terroristákat küldtek át rajtuk!És erről vannak videó felvételek is!

    VálaszTörlés