Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. július 5., vasárnap

Ha a hatalmak engednének Iránnak… ♦ A Légierő különleges légirajt szervez az Izraelt fenyegető nukleáris létesítmények elleni csapásra

GYAKORLATOZÓ F-16-OSOK A DÉL-NEGEVI RAMON KRÁTER FÖLÖTT 
Kedden lejár a hat hatalom és Irán képviselői között folyó megbeszélések meghosszabbított határideje az iráni nukleáris programról. Az eredeti határidő június 30. volt: ekkor kellett volna aláírni a végleges megegyezést.

„Még soha ennyire közel nem álltunk a megegyezéshez” – ilyen és ehhez hasonló közleményeket adtak ki vasárnap estig, ám nem felejtik el hozzátenni, hogy néhány alapvető kérdésben még komoly nézetkülönbségek állnak fenn.

Az előző keret-megegyezést ugyancsak eltolt határidővel, április 2-án ratifikálták, miután az iráni fél többször is visszalépéssel fenyegetett. Mi több, a már aláírt megegyezés hitelességét is kétségbe vonta, mondván, hogy különbséget talált az angol és a perzsa nyelvű verzió között.

A jelenleg Bécsben folyó, perzsavásárra emlékeztető szőrszálhasogató alkudozások 48 órán belül történelmi dokumentummal érnek majd véget, ha egyik vagy másik fél addig be nem csapja az ajtót.

Irán az ellene hozott szankcióknak az egyezmény aláírása utáni azonnali eltörlését követeli, míg a „hatok” azt fél évi türelmi időhöz kötnék.

Irán azt is élesen ellenzi, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség időről időre ellenőrizze a megállapodások betartását a különböző létesítményekben.

Izrael attól is tart, hogy Irán mélyen a föld alá süllyesztett urándúsítókkal kerüli meg a nemzetközi ellenőrzést, sőt, a megújuló kőolaj-export jövedelméből új, nagyteljesítményű dúsítókat is létesít, amelyek által heteken belül nukleáris robbanófejet tud majd előállítani.

Ugyanezek a bevételek lehetővé teszik az Irán által eddig is pénzelt nemzetközi terrorakciók kiszélesítését.

Kérdés, mennyire képes az "5+1", a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy Britannia, Franciaország, valamint Németország – egy életképes egyezménnyel megfékezni az Iszlám Köztársaság hatalmi törekvéseit és nukleáris fejlesztési programját, és mennyire lesznek hajlandóak a Föld biztonságát előtérbe helyezni saját gazdaságaik kőolaj-szükséglete ellenében.

Egy küszöbön álló megengedő egyezmény mindenek előtt Izraelre jelent közvetlen veszélyt. Netanjáhu miniszterelnök több ízben kijelentette: Izrael továbbra sem veti el a katonai opciót az országot létében fenyegető iráni nukleáris létesítmények, elsősorban az urán-dúsító centrifugák ellen. „Irán aránytalanul nagyobb veszélyt jelent a világ biztonságára, mint az elsőoldalas hírekben szereplő Iszlám Állam” – véli a miniszterelnök.

A körvonalazódó, Izrael által rossznak bélyegzett egyezmény meghozta az első konkrét védelmi reakciót. A népszerű internetes hírportál, a „Walla” értesülése szerint a Cáhál, az Izraeli Védelmi Hadsereg különleges légirajt szervez, amelynek feladata szükség esetén csapást mérni lrán azon nukleáris létesítményeire, amelyek atombomba előállításához dúsított uránt állítanak elő.


A honlap a Honvédelmi Minisztériumhoz közel álló körökre hivatkozva jelenti: Gadi Eisenkot vezérezredes, vezérkari főnök Jáir Golán altábornagyot, helyettesét bízta meg az ország védelmét szolgáló megfelelő lépések kidolgozásával és megszervezésével. ◙

A szerkesztő megjegyzése: "A hír igaz" - a jereváni rádiót idézve. Én itt egy honlapot idéztem. 1500 kilométert vadászgépekkel, amikor a németek már a II. világháborúban rakétákkal lőtték sz*rrá Londont?

FORRÁS: BREAKINGISRAELNEWS, WALLA

2 megjegyzés:

  1. 10-én indulhatnak a bombázók!
    Mert Irán nem fog megállapodni semmiféle ellenőrzésről.
    Az IÁ. is a síta Irán pénzeli.Céljuk a szunníták meggyengítése!

    VálaszTörlés
  2. Nem bombazok kellenenek, hanem bombak. Olyan nagyok, amik megertetik a mulahokkal, hogy nem jo atombombakkal jatszani, es foleg nem jo, amikor az a fejukre hull.
    Szerintem sokkal egyszerubb megoldas.

    VálaszTörlés