Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. augusztus 19., szerda

Akar-e háborút Moszkva? ♦ S-300-as orosz rakéták Teheránnak


Az Irán ellen hozott szankciókat hivatalosan még fel sem oldották, Hoszein Dehkan iráni hadügyminiszter máris bejelentette: a jövő héten szerződést írnak alá Oroszországgal a legmodernebb S-300-as tipusú rakéták vásárlásáról. Ezt követően még az idén Iránba érkeznek a rakétaütegek.

Az ütegeket és a hozzájuk tartozó radarokat a legfrissebb számítástechnikával működő komputerek vezérlik. Az ütegek a közlés szerint az ellenséges – például izraeli – légitámadásoknak kitett nukleáris objektumok közelében helyezik el.

Michail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes elmondta a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek, hogy az Iránnal kötött szerződés elkészült, és már csak az utolsó simítások vannak hátra.

Iráni kormánytényezők azt is közölték, hogy továbbra is katonai támogatásban részesítik a libanoni siita Hezbollah terrorszervezetet. 

Továbbiak az ügylet részleteiről a közeli napokban. ◙

2 megjegyzés:

  1. Minél előbb oda kell csapni a perzsa gciknek...ez a trágyadomb rohadék társaság kizárólag ebből ért csak...hogy rohadjanak szét!

    VálaszTörlés