Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. november 7., szombat

Jichák Návon 1921 – 2015


Elhunyt Jichák Návon, Izrael ötödik államelnöke. 94 évet élt.

Személyében egyesítette a politikust, a diplomatát, a katonát, az írót, a tudóst.

Jeruzsálemben született. Apai ágon a kabbalista Chájim Ben Átár rabbi leszármazottja, anyai ágon is híres-neves szefárd rabbicsaládok sarja.

Rendkívüli szellemi képességei révén egészen fiatalon tanulhatott a jeruzsálemi Héber Egyetemen, ahol mindössze 25 évesen az arab nyelv és az iszlám kultúra tanára lett.

Már az Állam kikiáltása előtt a Hágáná, a Cáhál elődje magas rangú tisztje volt. A Függetlenségi Háborút végigharcolta.

Emberi és szellemi kvalitásai, valamint abszolut tökéletes, anyanyelvi arab tudása, az ország és a környező államok arabságának beható ismerete révén az Állam első külügyminisztere, Mose Sárét titkára lett, majd 11 éven át David Ben Gurion miniszterelnök tanácsadójaként szolgált. 

Ennek megfelelően a Mápáj, az országot évtizedeken át vezető szociáldemokrata Munkapárt egyik meghatározó politikusa, az ötvenes és a hatvanas években képviselője volt a Kneszetben.

A Hatnapos Háború, 1967 után határozott "galamb" álláspontot foglalt el. Javasolta, hogy a körzet jövőjét meghatározó tárgyalásokat ne Jordánia királyával, Husszeinnel, hanem magukkal a helyi arab vezetőkkel folytassák, akik akkor még nem voltak "palesztinok".

Az egyértelműen baloldali tudós-politikust 1978-ben választották meg az ötödik államelnöknek, éppen akkor, amikor az országot nemzedékek óta irányító baloldal elvesztette a vezetést, és a többséggé vált szefárd-zsidó szavazatokkal a jobboldali Menáchem Begin lett a kormányfő. 

Návon volt az első izraeli államelnök, aki Egyiptomba látogatott, és 1980-ban arab nyelven beszédet mondott a kairói parlamentben.

Két évvel később lemondását helyezte kilátásba, amennyiben nem vizsgálják ki a libanoni Szabra és Satiila palesztin menekülttáborokban végrehajtott vérengzés részleteit. A rémtettet a helyi keresztény miliciák hajtották végre, ám a térséget akkor megszállva tartó Cáhál, az Izraeli Hadsereg elvi felelőssége miatt Áriel Sáron honvédelmi miniszter lemondásra kényszerült.

Jichák Návon a nyolcvanas években miniszterelnök-helyettesi és oktatásügyi miniszteri pozíciókat is betöltött. 

A politikai életből 1990-ben távozott.

Mint tudós, a szefárd-zsidó "aranykor" és az annak véget vető spanyol inkvizíció nemzetközi elismertségű kutatója, számos könyvet jelentetett meg. 

Bátran mondhatjuk: arisztokrata volt. Munkásságára, személyiségére büszkék lehetünk.

Áldás emlékére. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése