Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. március 27., vasárnap

Ha nem késsel, laptoppal ♦ Huszonhárom éves gázai informatikus behatolt a Légierő és a Ben Gurion légikikötő komputereibe, az adatokat átadta az Iszlám Dzsihádnak ♦ A Sin Bét Izraelbe hozta, felelősségre vonják


A huszonhárom éves gázai számítástechnikus, Madzsd Uida (angolos átírással Majd Ouida) több éven át "meghekkelte" a Légierő drón-irányító komputeres központját, a Ben Gurion légikikötő gép- és utasforgalmát ellenőrző adatbázisát és számos kényes stratégiai objektum kiszolgáló nagykomputerét. 

Az ellopott adatokat kiszolgáltatta a gázai Iszlám Dzsihád terrorszervezetnek, amely őt ellátta a szükséges nagyteljesítményű számítógéppel és műhold-lehallgató műszerekkel.

A Sin Bét februárban Izraelbe hozta, március 23-án a Beer Sevai bíróság beterjesztette a vádiratot a minden kétségen felül zseniális palesztin programozó ellen. 

A jelentés a dolgok természetéből fakadóan nem részletezi, hogyan fogták el és hozták Izraelbe a kiber-terroristát, mint ahogy azt sem, hogy miképpen volt lehetséges a műholdakkal irányított drónok és a Légierő közti adás-vétel lehallgatása. 

A hacker több éves tevékenysége magyarázatot adhat több drón lelövésére vagy lezuhanására Libanon és a Gázai-övezet fölött, illetve néhány kommandós akció kudarcára is, amelyekről az ellenséges erő idejében tudomást szerezhetett.

Annyit azonban közöltek, hogy 2014 óta minden hasonló adatforgalom minél nehezebben feltörhető kódolással zajlik. 

17 megjegyzés:

  1. " Izraelbe hozta " hm...emberrablásnak tűnik a javából.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Terrorista kézrekerítése és törvény előtti felelősségre vonása.

      Törlés
    2. Egyetertek veled, ez az emberrablas mestermunka. Mar eppen ideje volt.

      Törlés
    3. És ha az ? Ha ezzel emberéletek ezreit lehet megmenteni, akkor nem is kérdés hogy ez mennyire volt etikus ...A palesztin informatikus inkább szégyelje magát amiatt, hogy elárulta az országot amelyben kapott lehetöséget a fejlödésre, de amely lehetöséggel ö visszaélt ... A kézbe, amely enni ad, nem illdomos belemarni....
      Majd biróság elé állitják és jogosan kapja meg az itéletét ....

      Törlés
  2. Az. Emberrablás. Amit meg csinált, az kiber-terrorizmus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lenyeg hogy sikerult kiiktatni. Nevezheted akar I defend ended zero eljarasnak is.

      Törlés
  3. Nevezheted barminek, helyes volt kiiktatni. C"eat LA guerre... By the way do you want to kill him? Him, another good solution.

    VálaszTörlés
  4. kEmberek ! Oszt' Izraelben nem tilos az emberrablás ? Vagy csak zsidókat tilos elrabolni ?
    Izrael tán' nem demokratikus ? Miért is nem hivatkoztok a nemzetközi jogra amit máskor megtesztek ?????????????????????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tekintve a mai magyar állapotokat,vicces mikor demokráciáról prédikál egy magyar. Először barátom otthol kellene kérdezősködnöd és rendet raknotok. Egyszer ha saját szarotokkal foglalkoznátok a történelem folyamán az jó lenne.

      Törlés
  5. Akkor a vilag barmely orszagaban ha a police letartoztat valakit, az emberrablas?! Tenyleg, ez a hugyagyu hozzaszolo mit erolkodik ? Egy onerzetes bunozo lehet...

    VálaszTörlés
  6. Hagyjátok a fenébe, ez egy Magyarországon élő(sködő)"palesztin". Sajnos attól sem fejlődött ki az agya, hogy Európában van. Vicces ahogy próbálkozik, nem érdemes komolyan venni.

    VálaszTörlés
  7. A fentiek igazi, művelt, intellektuális, iskolázott és erkölcsös szóval eredeti zsidó vélemények ! Na, ezért nincs béke a közel keleten.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd pont rád fogjuk pazarolni a műveltségünket, intellektusunkat, iskolázottságunkat és erkölcsös zsidó véleményünket... Béke pedig azért nincs - már nem csak - a Közel-Keleten, mert az ilyen terrorizmust támogató, más embereket ért tragédiáknak tapsikoló szemétládákkal van tele a világ, mint amilyen te is vagy. De nyugodj meg, már az eddig süket és vak Európa is kezd rájönni lassan, hogy a nyivákoló báránykáknál valami nem egészen úgy van ahogy hazudják. Szóval, írkáld csak tovább a hülyeségeidet, hadd lássák minél többen, hogy mit is gondolsz emberségről, becsületről, igazságról, jóságról és mindezek ellenkezőjéről. Nem szólok bele többet, hagylak kibontakozni. :-)

      Törlés