Győzelem Napja 2016

2016, május 9: az izraeli tavaszban furcsa öregemberek tűnnek fel. Sötét öltönyükön kitüntetések, váll-lapok, tiszti rangjelzéssel.

A szovjet hadsereg alijázott veteránjai ők, akik emlékeznek és emlékeztetnek. Nagyon öregek: aki a negyvenes években tiszt lehetett, az már a kilencvenhez közelít, ha nem a százhoz.

A Cáhál, az izraeli hadsereg az ottani rendfokozatnak megfelelő nyugdíjat folyósít számukra.

*

A nyugati szövetségesek 1945. május 8-án, a Szovjetunióban május 9-én ünnepelték meg a Győzelem napját.

A nemzetiszocialista Németország hadserege három haderőnemének képviselője – a szárazföldi erők nevében Wilhelm Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht-főparancsnokság korábbi vezérkari főnöke, a haditengerészet részéről annak főparancsnoka, Hans-Georg Friedeburg flottatengernagy, a légierő részéről H. Stumpff vezérezredes – 1945. május 9. első perceiben írta alá a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot.

A londoni időszámítás szerint ekkor még egy órával korábban, még előző nap késő este volt, ezért a nyugati hatalmak egy nappal korábban jelentették be a második világháború befejeződését Európában.

„Az ünnepi díszlövések és a harangzúgás után a népek elkezdték számolni a veszteségeiket; Izrael népe az életben maradottakat” – emlékszem egy írásra.

A második világégés egyik folyománya – Izrael Állam létrejötte. Létrejött volna az európai zsidóságot ért katasztrófa nélkül is?

Talán. Egyszer. Nagysokára.

Sokat beszélnek róla, hogy mennyire volt „bekódolva” az első világháború utáni békekötésekbe a második kirobbanása.

A második világháború által létrehozott világ nincs többé. A Szovjetunió, a „szocialista tábor”, a nyugati civilizáció megingathatatlannak tűnő pénzügyi és társadalmi stabilitása, a két európai eredetű, fehér emberek által irányított világhatalom egymást fenyegető-ellenőrző-kiegyenlítő egyensúlya a múlté.

Az Egyesült Államoknak afrikai származású elnöke van, London polgármesteri székébe éppen most ült be egy pakisztáni muzulmán bevándorló utóda, az arab-muzulmán megszállás alatt álló Franciaországban lassanként olyan kockázatos lesz zsidóként élni, mint a náci-német megszállás alatt volt.

*

A mai történések egyenesen következnek az 1945-ös évben létrejött új világhelyzetből.

Még ugyanebben az évben, 1945-ben, március 22-én, Kairóban megalapították az Arab Ligát. Akkor még kevés független arab állam volt, de vezetőik látták, hogy a kialakuló új világrend nem az ő kedvükre való.

Egyik első döntésük a „Palesztinában” élő zsidók gazdasági bojkottja volt. Több, mint három évvel a zsidó állam létrejötte előtt!

Az arab értelmiség zöme a náci Németországtól várta, hogy az arab világot megszabadítsák a brit és a francia gyámságtól. Egyiptom három későbbi elnöke: Naguib, Nasszer és Szádát, a háború alatt fiatal tisztek, egyértelműen németbarátok voltak.

A palesztinai arabság ennél is nagyobb várakozással, sőt, vágyakozással szemlélte a Rommel-vezette Afrika-Korps előrehaladását az egyiptomi sivatagban, tőlük remélve az országban izmosodó zsidó „jisuv” (lakosság) kiirtását.

„Nincs többé Monsieur, nincs többé Mister / Az égben Allah, a földön Hitler” – ez volt a sláger a negyvenes évek elején az arab kávéházakban. A Führert gyakran az Abu Ali névvel tisztelték meg, ami egy Messiás-féle szabadítónak jár ki.

A Gondviselés és Montgomery tábornok elhárította a vészt az akkor már félmilliós erecjiszráéli zsidóság feje fölül és elhervasztotta a palesztin-arab reményeket.

A Hitlernél előszobázó Hadzs-Amin el-Husszeiniről, aki mellesleg Jasszer Arafat nagybátyja volt, magyar nyelven itt  olvasható tudományos igényű összefoglaló.

A Palesztin Autonómia élén ma Mahmud Abbasz, ismertebb nevén Abu Mazen áll, aki doktori tézisében tagadta, hogy a Holokausztban hatmillió zsidót öltek meg. A diplomamunkát Moszkvában fogadták el.

*

Nemsokára az utolsó élő tanú is eltűnik a világból.

A győztesek azok, akik békében, biztonságban élhetnek. A vesztesek a halottak, a sebesültek, a gyászolók, a megalázottak. Háború alatt és két háború között.

A héber szó a győzelemre: Nicáchon – נצחון. Hangulatában nem is hasonlít a latin Victoriára. A szó a nécách – נצח, magyarul örökkévalóság szóval van kapcsolatban.

Izraelnek az a sorsa, hogy minden ellenkező erő ellenében fenntartsa magát a történelem sodrában. ◙