Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. május 26., csütörtök

Lág báÓmer 5776 – 2016 ♦ Gépkocsik tízezrei és kétezer autóbusz szállítja a tömegeket ♦ Százezrek ünneplik a Lág báÓmert a Gálilban ♦ Több ezer rendőr biztosítja a zarándok-kirándulókat


Az idén szerda estétől csütörtök estéig üli Izrael népe Lag baÓmert, a Pészáchkor kezdődő és Sávuotig terjedő, 49 napig tartó Ómer (kéve)-számlálás 33. napját.

A Lág báÓmer – ל"ג בעומר – szavakban a Lág – Lámed-Gimel – a 33-as szám héber betűjelzése, a „bá” a magyar „ban-ben” határozóragnak felel meg, az Ómer pedig árpakévét jelent.

A hagyomány szerint a római megszállók elől a Gálilban bújkáló Bár-Jocháj rabbi ezen a napon fedte fel tanítványai előtt a Kábbálá – קבלה –, az ezotérikus tudás titkait.

A pozsonyi Chátám Szofér rabbi számítása szerint ezen a napon, Ijjár hó 18-án hullott le az első manna pusztában vándorló őseinknek.

Az ünnepség leglátványosabb aktusára Lág báÓmer előestéjén – az idén szerda este – kerül sor, amikor Izrael-szerte tábortüzeket gyújtanak. Űrhajósok számoltak be róla, hogy a tábortüzek ezeken az estéken fentről is láthatóan kirajzolják Izrael zsidók által lakott területeit.

Szerda este a gyerekek meggyújtják a tüzeket, amelyek a hajnali órákig ontják majd a füstöt a kevésbé boldog környékbeli lakók orra alá. A szél tűzveszélyt jelent mind a gyújtók, mind a környező fák, sőt a közelben parkoló, benzinnel töltött járművek számára.

Bár Jocháj rabbi sírjához, a Cfát város közelében lévő, 1200 méteres magasságba nyúló Meron hegy felé már szerda hajnalban elindult a gépkocsik áradata. A magánautókon kívül mintegy kétezer autóbusz szállítja a zarándokok tömegeit. Gépkocsival csak a hegy aljában kialakított három parkolóig lehet jutni: a hegyre autóbuszok visznek fel.

A központi eseményre, a Meron-hegyi tábortűz-gyújtásra szerda este 11 órakor került sor, amelyet a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió „BÉT” adója és a TV1 közvetítette.

Az idén kétszázezresre becsült zarándoktömeg, mind az askenázi, mind a szefárd törzsekből az ország biztonságáért, a gazdasági helyzet javulásáért, szerencsés „siduchért” – párválasztásért – és gyermekáldásért imádkozik a Kabbala hagyományát átörökítő Bár Jocháj rabbi sírjánál.

A terrorveszélyre való tekintettel több ezer rendőr biztosítja a zarándokokat, míg további százak az ország déli és központi részeiből a Gálilba vezető országutakat.

A Mágén Dávid Ádom orvosai és mentősei, valamint a tűzoltók állandó ügyeletet tartanak a Méron-hegyen.

1 megjegyzés:

  1. Szívesen részt vettem volna az eseményen, dehát olah hadasa létemre senki nem hív meg.

    VálaszTörlés