Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. július 21., csütörtök

Eddigi legnépesebb melegfelvonulás Jeruzsálemben: 25 ezren a szivárvány-zászlók alatt ♦ Politikusok jobbról és balról, a tavaly meggyilkolt 16 éves Sira Banki emlékezete a középpontban ♦ A polgármester távol maradt ♦ Rendőrök százai őrizték a vonulók biztonságát, harminc embert őrizetbe vettek


Csütörtökön délután  az eddigi legnagyobb homo-leszbi demonstrációt tartotta az LGBT közösség a fővárosban. A többszáz egyen- és polgári ruhás rendőr és biztonsági ember több, mint 25 ezer felvonuló biztonságára vigyázott, amint szivárvány-zászlók alatt végig vonultak Jeruzsálem főútvonalain.

A "Büszkeség és tolerancia" jegyében tartott rendezvény figyelmének középpontjában a tavalyi demonstráció során az ultraortodox Jisáj Schlissel által késsel meggyilkolt 16 éves lány, Sira Banki és a lány jelen lévő szülei állottak.

A felvonuláson számos politikus vett részt, a vallásos és az arab pártok kivételével a politikai paletta egyik szélétől a másikig.

Jelen volt Jichak Herzog, az ellenzék és a Cionista tábor párt vezetője, helyettese, Seli Jechimovics, Miki Rosenthal ás Nachman Sáj ugyanebből a pártból, Zehava Galon, a politikai balszélen elhelyezkedő Merec párt politikusnője, de Jáir Lapid, a Jés Atid párt alapító vezetője is beszédet tartott a türelemről és a kölcsönös tiszteletről.

Gilad Erdan közbiztonsági miniszter (Likud) a menet elindulása előtt kifejtette nézeteit a demokráciáról. "Vallásos házban nőttem fel, jesiva-középiskolába jártam. De mi demokráciában élünk, amelynek alapelve a Tórában van lefektetve: ' Szeresd felebarátodat, mint tenmagad', és ez az elv tartotta meg a zsidó népet nemzedékeken át" – mondta.

Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere előre bejelentette: nem vesz részt a felvonuláson, mert városában, amely őt megbízta a vezetéssel, többségében vallásos szemléletű polgárok élnek, akik ellenzik a homo-leszbi életformát, még inkább a nyilvános demonstrációkat. A polgármester ugyanakkor kiállt a másság jogai és annak kifejezésre juttatása mellett. 


Nir Barkat polgármester és Jorám Lévi körzeti rendőrfönök a felvonulás elindulásakor elhelyezték az emlékezés virágait a tavaly ilyenkor meggyilkolt Sira Banki nagyméretű tablóképe előtt, amelyet a gyilkosság színhelyén állítottak fel.

A rendőrség kihallgatásra elővezette a börtönből a gyilkost, Jisáj Schlisselt, aki gyanú szerint testvére közvetítésével a felvonulás megzavarását és megtámadását tervezte. Harminc személyt a demonstráció kezdete előtt letartóztattak, a rendezvény megzavarása szándékának alapos gyanújával; néhányuknál kést találtak. ◙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése