Ma negyven éve láttam...

UFO egy tó fölött (illusztráció, nem saját felvétel)

Nem tudtam a szemem levenni róla. Ragyogóan tiszta augusztusi éjszaka volt, 1976. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka. 

Őrségben álltam a „Pikud hácáfon”, az Északi Hadtest názáreti központi bázisán. (Ma Cfáton van.) Az M16-os a hátamon, a tárak a töltényekkel a gyakorlónadrág erre kialakított zsebeiben.

Váratlanul tünt fel a csillagos égen. Méltóságteljes haladtában csillagokat takart el, más csillagokat ismét látni engedett.

Ötven méterrel lehetett a fejem fölött. Színe világosabb volt az éjszakai égnél, kontrasztosan elkülönült az égbolt színétől. Nem fogott el félelem, sem izgalom: inkább érdeklődéssel figyeltem a levegőben nem repülő: hangtalanul úszó „csészealjat”.

Az volt, efelől nem volt és ma sincs kétségem. UFO-t láttam Galilea egén. Kör keresztmetszetű volt, de nem lapos korong: jól kivehetően látszott a mélysége. A központja lefelé mélyebben látszott, mint a széle: ha a felső fele is ugyanolyan volt, mint a felém forduló alsó, pontosan megfelelt a repülő csészealjakról már addig is közölt számos rajznak, fényképnek.

Nem megdöbbenés, inkább meglepetés volt hirtelen feltűnő látványa. Első gondolatom az volt: lám, igaz... Mégis léteznek. 

A következő pillanatban feltámadt bennem az örök híradástechnikus: kinyitottam a nálam lévő szélessávú szkenner rádióvevőt, amelyen a polgári rádióállomásoktól az igen magas frekvenciájú katonai állomásokig végig lehetett pásztázni a rádióhullámok szinte teljes spektrumát.

Arra nem számítottam, hogy kommunikáljak kis zöld emberekkel: a zöld nyelven sem értek, legfeljebb zöldeket tudok beszélni. Csak arra voltam kíváncsi, hogy okoz-e valamilyen zajt, vagy zavart, esetleg elnyomja-e a körzetben vehető adásokat.

A lassan távolba tűnő égi objektum azonban nem sugárzott, nem zavart, és nem üzent semmit. Tverja felé eltűnt az északkeleti égbolton. ◙