Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. szeptember 13., kedd

Lieberman: ha tévedett is, a katona mögött állunk ♦ A honvédelmi miniszter Elor Azarja szakaszvezetőről: elítélték, mielőtt a per elkezdődött


Avigdor Lieberman az Ariel Egyetemen tartott beszédében egyebek között szót ejtett a hebroni "lövő katonáról", Elor Azarja szakaszvezetőről, akinek a pere immár ötödik hónapja folyik a jaffai katonai bíróságon.

"Nagyon remélem, hogy a bíróság túlteszi magát a sajtóban folyó zajongáson, és képes lesz a tényekre szorítkozni. Mi pedig akkor is a katona mögött állunk, ha tévedett" – mondta Lieberman, kifogásolva, hogy számos közéleti megmondóember és a sajtómunkások egy része már akkor elítélte Elor Azarját, amikor még el sem kezdődött a jogi procedúra.

"Meg kell érteni: 18-20 éves gyerekemberek állnak állandó nyomás alatt, ellenséges közegben, folytonos fenyegetettségben. E helyről kérem a nagyközönséget és a katonai vezetést: ne ítélkezzenek előre. A bíróságnak külső nyomás nélkül kell objektív ítéletet hoznia. És azt is tudni kell, hogy minden egyenruhás fegyveres a nép küldöttje" – hangsúlyozta Lieberman.

Beszéde más részében arra kérte Binjamin Netanjáhu miniszterelnököt, hogy tegye magáévá a területcsere gondolatát, vagyis a Jeruzsálem körzetében létesített, zsidók által lakott "Területek" cseréjét az Izraelhez tartozó, de nagyrészt arab lakosságú úgynevezett "arab háromszöggel". (Ami ellen az érintett terület arab lakossága hevesen tiltakozik.)

Lieberman kifejezte még erős kételyeit a Palesztin Autonómiával elérhető békés rendezés lehetőségével kapcsolatban. ◙

2 megjegyzés:

  1. Lakosság csere kell.
    Mivel a területeken már úgyis ott van 400.000 zsidó,át kell telepíteni 400.000 arabot Ramallah-Abu-Disz környékére.
    Abba kell már hagyni ezeket a terület csere álmokat.Hiszen láthatóan erről sem kívánnak tárgyalni a 2010 óta mandátum nélküli Autonómia vezérek!
    A védőkerítés is felépült,és azóta onnan lényegében megszűntek a terror cselekmények.

    VálaszTörlés