Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. március 12., hétfő

Rakétazápor Gázából • A Légierő mellett műdödik a diplomáciai forró drót is • A vezérkari főnök elhalasztotta amerikai útját

Hétfőre virradóra sem szűnt meg a rakétazápor a Gázai-övezet felől. Déli egy órakor Beér Sévát érte Grad-rakétatámadás, előtte Asdod felé lőttek hat rakétát, majd Gan Javne község területén robbant egy Grad rakéta. Egyik helyen sem volt személyi sérülés, de a palesztin terror a Gázai-övezet 40 kilométeres körzetében élő mintegy egymillió izraeli polgárra – zsidóra és arabra – kényszeríti rá az éjjel-nappal visszatérő szirénázások és a védett helységbe való futkosás idegölő napirendjét.

A déli régióban működő vállalatoknál az alkalmazottaknak átlagosan 10 százaléka nem jelent meg a munkahelyén. Ahol az alkalmazottak többsége nő, a hiányzások aránya eléri a 30 százalékot, minthogy főképpen az anyák vigyáznak a kényszerű iskolaszünet miatt otthon maradó gyerekeikre.

A Hisztadrut, a szakszervezetek szövetsége teljes kárpótlást követel ezen alkalmazottak számára. A pénzügyminisztérium ellenzi a követelés teljesítését. 

Az izraeli hadsereg légiereje a korábbinál gyakoribb és súlyosabb csapásokkal igyekszik lecsillapítani a különféle nevek alatt azonosított terrorszervezetek támadókedvét, megtalálni és azonosítani a Grad és Katyusa-rakétákat szállító teherautókat és azok kezelő személyzetét. (Az eredetileg szovjet tervezésű, iráni utógyártású, 122 milliméteres rakétákat speciális teherautókról lövik ki, ami nagyban segíti a támadók gyors mozgását és a személyzet eltűnését a színhelyről.)

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió hétfő délelőtti híradása szerint működik a “forró drót” Izraeli, Gáza és Kairó között, hogy mielőbb véget vessenek az újabb “fordulónak”, a tűzszünet azonban nem várható egy-két napon belül.

Felvetődött a Gázai-övezet ellen indítandó újbóli szárazföldi hadművelet is, ám erre csak igen súlyos kimenetelű palesztin agresszió esetén kerülhetne sor. Mint híradásainkban közöltük, a péntek este kezdeményezett legújabb palesztin konfliktusban eddig egyetlen személy sérült meg súlyosan Izraelben, és az anyagi kár sem ad okot nagyobb katonai megtorlásra. Ugyanakkor Izrael nem tűrheti hetekig egymillió polgára normális életvitelének a megzavarását, túlságosan sok munkaóra és tanóra kiesését.

Gabi Gantz vezérezredes, vezérkari főnök a kialakult biztonsági helyzetre való tekintettel elhalasztotta hivatali útját az Egyesült Államokba. ◙

2012. március 11., vasárnap

Vasárnap folytatódtak a rakéta-támadások a Gázai-övezetből • Hétfőn sem lesz oktatás a fenyegetett körzetekben


Vasárnap folytatódtak a rakéta-támadások a Gázai-övezetből a dél-izraeli régió ellen. Mintegy harminc rakétatámadás érte Beér Séva, Askelon, Asdod városokat és más, kisebb településeket a régióban. Öt személyt sokkos állapottal kezeltek, egyéb sérülés nem történt.

Az Izraeli Légierő péntek este óta 24 célzott támadást hajtott végre az Iszlám Dzsihád és a Népi Ellenállás terrorszervezetek központjai, gyakorlóterei, valamint aktivistái ellen.

Az Izraeli Hadsereg mindeddig nem támadott polgári célpontokat. Valamennyi eddig megölt személy terror-aktivista volt. Palesztin jelentések szerint egy 12 éves fiú is életét vesztette.

A hadsereg becslése szerint az erőszak jelenlegi fordulója a következő napokban folytatódni fog.

A „Vaskupola” rakéta-elhárító rendszer kielégítő, de korántsem száz százalékos hatásfokkal működik. Vasárnap déltájban egy GRAD rakéta Beér Séván egy iskolaépület közelében robbant, ami, ha a tanítást nem szüneteltették volna, katasztrofális következményekkel járt volna. Ugyanott egy lakóház mellett is földet ért és felrobbant egy rakéta, amely csodával határos módon nem követelt emberéletet; tizenöt lakásban károk keletkeztek.

A veszélyeztetett régióban hétfőn sem lesz tanítás. ◙

2012. március 10., szombat

Gázai Hamasz-vezetők Kairóban • Tűzszünet egyiptomi közvetítéssel

Arab hírforrások közlése szerint  Mahmúd al-Zahar, a Gázai-övezetben kormányzó Hamasz vezető politikusa több gázai vezető kíséretében szombaton este Kairóba érkezett. Útjuk célja újabb tűzszünet elérése Izraellel, egyiptomi közvetítéssel.

Közben a Gázai-övezetből a szombati késő esti órákban is rakétákat lőnek ki izraeli városok irányába. A Légierő a támadásokra a fegyveres terrorszervezetek központjait, támaszpontjait, fegyverraktárait, fegyverelőállító műhelyeit támadja és megfelelő információk birtokában magukat a terrorszervezetek vezetőit, aktivistáit, illetve a rakétékat kilövő sejtek tagjait is célbaveszi.

Mint az korábbi, hasonló esetekben is történt, a jelek szerint a terrorszervezetek most is “feladják a mérkőzést” és harmadik fél közvetítésével, tűzszünet kihirdetésével igyekeznek megóvni megmaradt tekintélyüket az általuk uralt Gázai-övezet zömmel jobb sorsra érdemes milliós lakossága előtt. ◙