Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. augusztus 8., szerda

Kerem-Salom-incidens: a terroristák két kilométeres szakaszon izraeli műúton, izraeli járművekkel együtt haladtak • Egyiptom: „Nem számítottunk rá, hogy muzulmánok muzulmánokat…”

Az izraeli-egyiptomi határ északi, a Gázai-övezet határához közeli szakaszán vasárnap este nyolc óra után végrehajtott terrortámadás részleteit folyamatosan közli mind az izraeli, mind az egyiptomi sajtó.

Mint közöltük, egy, az eddig ismerteknél is szélsőségesebb, úgynevezett szalafista szektához tartozó terrorcsoport meglepte az éppen az aznapi Ramadan böjtöt befejező vacsorájukat fogyasztó, fegyvertelen egyiptomi határrendőröket, és közülük tizenhatot agyonlőttek.

Ezt követően két páncélozott csapatszállító járművet eltulajdonítottak, és bennük elindultak az izraeli határ felé.

Az ekkor már napok óta éles készültségben lévő izraeli határőrség már a percekkel korábbi lövöldözésekre is felfigyelt, és a csapatszállító járművek feltűnésekor riadókészültségbe helyezték a környező bázisokat. Az egyik csapatszállító az izraeli határkerítésnél felrobbant, míg a másik áttörve a határkerítést, folytatta útját a közeli izraeli települések felé.

A történtek alaposabb kivizsgálásából kitűnik, hogy a terroristák által vezetett jármű mintegy két kilométeres szakaszon izraeli járművek mellett haladt a határmenti izraeli települések irányába. Negyed óra múlva a Légierő tüzelt a csapatszállító páncélosra, amely kiégett és a benne utazó fegyveresek kiugrottak belőle és az egyiptomi határ felé szaladva lövöldöztek.

Az izraeli határrendőrök négy terroristát megöltek, ismeretlen számú terrorista elérte az egyiptomi határt, ahol az időközben „magához tért” egyiptomi határrendőrséggel kerültek tűzharcba.

Jelentések szerint a szalafista terroristák robbanóövet viseltek, és sok áldozattal járó akciót terveztek valamelyik határmenti izraeli településen, vagy katonai bázison.

Morad Mowafi, az egyiptomi elhárítás főnöke úgy nyilatkozott, hogy ők is rendelkeztek előzetes értesüléssel egy várható terrortámadásról, de, mint mondta, „nem számítottunk rá, hogy muzulmánok képesek muzulmánok meggyilkolására éppen a Ramadan-böjtöt megszakító étkezés közben”.

Mowafi szerint a terrortámadás ténye „semmiféle kérdést nem vet fel a félsziget egyiptomi őrségének az éberségével vagy hatékonyságával kapcsolatban”.

Izraelnek azonban éppen eziránt vannak súlyos kétségei.

A Sínai félsziget Hoszni Mubarak elnök uralmának megdöntése óta egyfajta senkiföldjéből terrorista felvonulási terület lett, ahonnan eddig több rakétás és lövöldözéses támadást hajtottak végre Eilat környéke, illetve az egyiptomi határral párhuzamosan futó országúton közlekedő izraeli járművek ellen.

A félsziget beduin lakossága anyagi juttatásokért kiszolgálja a befészkelődött terrorcsoport fegyvereseit, és segíti elrejtőzésüket az egyiptomi rendfenntartók elől. Ezen okból a beduinok ellenségesek az egyiptomi hatóságokkal szemben, kihallgatásuk is nehézségekbe ütközik.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök, Ehud Barak honvédelmi miniszter és Benny Gantz vezérkari főnök az incidens másnapján, hétfőn látogatást tettek a helyszínén.

Netanjáhu a történtek tanulságát így összegezte: „Csak magunkra számíthatunk”.

Barak dícsérettel emlékezett meg a helyben szolgáló egységek bátorságáról és felkészültségéről, hangsúlyozva, hogy a páncélos csapatszállítót az országba történt behatolás után negyed órával harcképtelenné tették.

A vezérkari főnök és a társaságában lévő tisztek megemlítették a gyors reagálást és a hatékony együttműködést a Sin-Bét (belbiztonsági elhárítás), a Légierő és a térségben szolgáló szárazföldi egységek között egy igen veszélyes szituációban.



Az egyiptomi oldalon felszámolt terroristák holttesteit vizsgáló közegek az azokon talált jelvények és fejfedőiken viselt feliratok alapján arra gyanakodnak, hogy a támadást palesztinok követték el, vagy abban részt vállaltak. A vizsgálat végleges eredményeire a határ mindkét oldalán várni kell.

2012. augusztus 6., hétfő

A Kneszet megszavazta a gazdasági megszorításokat • A 120 képviselőből 44 volt jelen

A Kneszet, Izrael parlamentje hétfőn este második és harmadik olvasatban elfogadta a Pénzügyminisztériumban kidolgozott minisztériumi visszavágásokat, különböző ár- és adóemeléseket.

A 120 tagú nemzetgyűlésnek mindössze 44 tagja volt jelen, közülük 28 mellette, 16 ellene szavazott.

A szavazást követően Binjamin Netanjáhu miniszterelnök azt mondta: “Ma olyan intézkedéseket hagytunk jóvá, amelyek megóvják az izraeli gazdaságot attól, hogy óriási deficitbe zuhanjon, és amelyek vigyáznak a munkahelyekre.”

Juvál Steinitz pénzügyminiszter is üdvözölte a szavazás eredményét, majd ígéretet tett rá, hogy még Ros Hásáná (a zsidó Újév, az idén szeptember 16-án) előtt beterjeszti a kormánynak az új költségvetést.

A népiesen „gzérot”-nak, csapásnak nevezett állami bevétel-növelő csomagban a tervezetthez képest bizonyos könnyítéseket vezettek be, például a jövedelmi adót nem 8800, hanem csak 14,000 sékeles havi jövedelemtől felfelé növelik meg 1 százalékkal. A munkahelyeket veszélyeztető foglalkoztatási adón is könnyítettek.

Saul Mofáz, július 17. óta ismét az ellenzék vezéreként azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy kormányának egyáltalán nincsen társadalmi-szociális programja és, úgymond, a kormány-kiadások felelőtlenek, „fedezetlen csekkeket bocsát ki”. „Senki sem tudja megmondani, hogy 15, 20, vagy 30 milliárd sékelt dobáltatok ki felelőtlenül, tudatos prioritások nélkül. Négy év óta nincs Izraelben hosszú távú gazdasági terv.” (Netanjáhu 2009. februárjában kezdte meg második miniszterelnöki kádenciáját.)

Terror-csoport egyiptomi határrendőrörs járműveivel tört volna át Izraelbe • Az izraeli határőrség résen volt

A Sin-Bét, a belbiztonsági elhárítás már napok óta figyelmeztet várható támadásokra úgy a Szináj (Sínai) félsziget Vörös tengeri üdülőhelyein, mind az Eilattól a Gázai-övezetig húzódó  egyiptomi-izraeli határ teljes hosszában, ezért a határon szolgálatot teljesítő katonák teljes készültségben vannak.

Az egység katonái vasárnap este 8 órakor a Szináj-határvonal északi részén, Kerem Salom határállomáson, amely egyben a Gázai-övezet déli határa is, lövöldözés zaját hallották a határ egyiptomi oldaláról. Néhány perc múlva két, az egyiptomi hadseregben rendszeresített csapatszállító páncélos közelített a túloldalról a határ felé.

Mint kiderült, egy, a szalafista muzulmán szektához tartozó terrorcsoport megtámadott egy egyiptomi határátkelő rendőrállomását. A védekező egyiptomi határrendőrök közül tizenhatot agyonlőttek, többet megsebesítettek, majd két egyiptomi csapatszállító páncélosban elindultak az izraeli határállás felé.

Az egyik páncélozott csapatszállító közvetlenül az izraeli határvonalon – egyelőre ismeretlen körülmények között – felrobbant, míg a másik behatolt izraeli területre.

A Légierő járműve – a közlés nem részletezi a tipusát, talán pilóta nélküli drónról van szó – perceken belül kilőtte a csapatszállító páncélost. A katonák harcba bocsátkoztak az egyiptomi határ felé menekülő fegyveresekkel és négyet agyonlőttek. Három további támadó egyiptomi területen vesztette életét.
Az izraeli biztonsági stratégákat meglepte a merészség, amellyel ez a Hamasznál és Hezbollah-nál is szélsőségesebb, iszlamista riválisaikat és reguláris arab hadsereg katonáit is lemészároló szalafista terrorcsoport kész harcolni.

Az egyiptomi hadsereg körülvette Rafiah (Rafah) palesztin-arab városnak a határ egyiptomi oldalán lévő részét, hogy megakadályozza a terrorakció életben maradt és esetleg oda menekült tagjai távozását. Az egyiptomi hadsereg kilátásba helyezte, hogy amennyiben a rendőrei ellen intézett gyilkos támadás a Gázai-övezetből indult ki, megtorló ellentámadást intéz az övezet területe ellen. 
Az egyiptomi Muzulmán Testvériség  a Moszádot vádolja az incidensért és, miként az elnökválasztás előtt, ismét felvetette az Izraellel kötött békeszerződés felülvizsgálatát – magyarán törlését. ◙