Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. november 15., csütörtök

Muzulmán Testvériség: "Egyiptom szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatait Izraellel!"


„A nagykövet visszarendelése csak az első állomás a nép követeléseinek a teljesítésében” – nyilatkozott csütörtökön délben Muhammad Murszi, Egyiptom köztársasági elnöke.

A Hamasz katonai vezetője, Ahmad Dzsabari célzott felszámolása után az egyiptomi Muzulmán Testvériség immár sokadszor követeli: Egyiptom szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait a „cionista entitással” – ahogy a muzulmán  világ egyes részein Izrael nevét körülírják.

A Hamasz 1987-ben az egyiptomi Muzulmán Testvériségből ágazott ki és vált később nemzetközi terrorszervezetté. Központja 2006 óta – a palesztin választások révén – a Gázai övezet, ahol a polgári adminisztrációt is ellátja.

A Testvériség kezdeteitől ellenzi a zsidó állam létét. Az akkor hol illegalitásban, hol fél-legalitásban működő szélsőséges iszlámista elveket valló „Testvériség” tiltakozása az 1979 márciusában a két ország vezetői által aláírt izraeli-egyiptomi békeszerződés után erősödött fel, amikor a Sínai félsziget kiürítése fejében Izrael és Egyiptom diplomáciai kapcsolatokat létesített.

Muhammad Murszi a „Szabadság és Igazság” pártból lépett az elnöki posztra. Ez a párt a Muzulmán Testvériség doktrínáit vallja. Az Egyesült Államokban doktorált politikus ugyanakkor nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy az Izraellel való szakításból csak az ő országa kerülhet ki vesztesként.

Egyiptom képtelen eltartani őrületes iramban szaporodó lakosságát – legalábbis az európai fogalmak szerinti szinten. , amely 2012-ben már 82 milliót számlál (további 8 millió az ország határain kívül él).  Az állami adminisztráció nehezen  elképzelhető módon bürokratikus és korrupt.

Az Amerikától kapott milliárdos segélyek nélkül kérdéses, hogyan tudná fenntartani nemzetgazdaságát – és hadseregét.

Izraellel szemben természetesen nem gondolhat támadó háborúra, legfeljebb a békeszerződés révén visszakapott Sínai félszigeten kellemetlenkedhet Izraelnek, az ottani beduinok által, akikkel hadserege időnként megütközik. A félszigetet az egyiptomi hadsereg eddig két ízben vesztette el.

Izraelben a mainstream politika nem emlegeti a félsziget visszavételét – az új, iszlámista Egyiptomról szóló internetes cikkek hozzászólói közül annál többen.

Tény, hogy a teljes Sínai- (Szináj)-félszigetről történt izraeli visszavonulás teremtett közvetlen határt Egyiptom és a Gázai-övezet között, ami minden ottani militáns csoportnak lehetőséget biztosított a fegyverek és terroristák becsempészésére.

Három halott Kirját Malachiban • Rakétaeső Beér Sévára és Askelonra

A "Felhőoszlop" fedőnevű hadművelet szerda délutáni megindítása óta csütörtök délig az izraeli légierő 200 célpontot támadott a Gázai-övezetben, míg onnan 220 rakétát lőttek ki az övezettől 40 kilométernél közelebb fekvő izraeli városokra.

Csütörtökön reggel a Kirját Malachi várost ért rakétatámadás során két asszony és egy férfi életét vesztette, ketten súlyos, hárman közepes sérülést szenvedtek. A város 25 kilométerre fekszik a Gázai-övezet északi határától. Az áldozatok – bombabiztos szobák és óvóhelyek híján – a régi építésű lakás ablaka előtt álltak, amikor az épületet találat érte. 

Ők a Hamasz által néhány hete indított intenzív rakétaháború első izraeli halálos áldozatai. 

Ofakim városban egy iskolaépületet ért találat.

Beér Séva, Askelon és Gan Javne városokat számos rakéta-találat érte az éjjeli és a kora hajnali órákban, személyi sérülés nem történt.

Gázai jelentés szerint a légierő támadása következtében három személy életét vesztette az övezet déli részén fekvő Khan Junisz városában.

A Biztonsági Tanács new-yorki sürgősségi ülése határozat nélkül fejezte be 90 perces ülését, amelynek összehívását Egyiptom, Marokkó és a palesztin küldött  kezdeményezte, az izraeli hadművelet elítélése céljából.

Az Egyesült Államok képviselője a Hamasz terrorszervezet agresszivitását nevezte meg, mint a jelenlegi helyzet okozóját. 

A Gázai-övezethez 40 kilométernél közelebb fekvő településeken elmarad a tanítás. Ugyanezeken a településeken a lakosságnak ajánlatos a rakétatalálat-biztosra épített szobák – 1990 óta épített épületekben van ilyen – vagy bombabiztos óvóhely közelében tartózkodni. ◙

Hetekig tartó rakétázás után: Izrael válaszol

CSÜTÖRTÖK, IZRAELI IDŐ SZERINT ÉJJEL 1 ÓRA

Szerdán délután megkezdődött a "Felhőoszlop" fedőnevű hadművelet, melynek célja a Gázai-övezetből immár hetek óta izraeli területre érkező rakéta-eső leállítása.

A hadművelet csütörtök éjfélig légi akciókra korlátozódik, bár a szárazföldi erőket is felvonultattak a Gázai-övezet határainál.

A "Felhőoszlop" első sikere Ahmed Dzsábári, a Hamasz katonai szárnya parancsnokának a megsemmisítése volt. Dzsábári fiával utazott gépkocsiján, amikor egy izraeli irányított rakéta telibe találta a gépkocsit.

Szinte perceken belül újabb sikeres fegyvertényt könyvelhetett el a légierő: valamennyi hosszútávú rakétát a föld alatti raktáraikban semmisítettek meg, ezzel elhárítva a Hamasz által többször hangoztatott fenyegetést, hogy egy újabb hadművelet esetén Izrael központi nagyvárosait – vagyis Tel Avivot és környékét – fogják támadni.

A légierő a levegőből, a haditengerészet a tenger felől támadta a Hamasz és más terrorszervezetek bázisait, gyakorlótereit és hadiüzemeit.

Palesztin jelentések csütörtökre virradó éjfélig nyolc halottat jelentenek – Izrael húsz halottat valószínűsít.

Izrael déli városaiban szerda délelőtt óta mintegy 80 Grad és Kasszam rakéta robbant. A palesztin támadás fő célpontjai Askelon, Asdod, és Beér Seva. Ezeket a százezres lakosú városokat védő "Vaskupola" rakétaelhárító rendszernek csütörtök éjjel 1 óráig 27 Grad-rakétát sikerült elfognia.

A Hátország-Parancsnokság felhívja a Gázai-övezettől 40 kilométeren belül fekvő településeit, hogy tartózkodjanak a biztos építésű "védett szobákban" (cheder átum), vagy az óvóhely (miklát) közelében. A Gázai-övezethez 7 kilométernél közelebb eső településeken a munka is szünetel.

Csütörtökön fenti településeken nem lesz tanítás, a legtöbb közületi szolgáltatás átmenetileg szünetel.

Izrael fokozottan ügyel arra, hogy minél kevesebb polgári áldozat legyen a palesztin polgári lakosság körében. Ezt a stratégiát Izraelben "sebészeti akciónak" nevezik, emlékeztetve a műtétekre, amelyek során lehetőleg csak a beteg részeket távolítják el. (Ellentétben a palesztin stratégiával, amely maximális polgári veszteség okozására törekszik a zsidó lakosságnak, lévén kimondott célja Izrael eltörlése a Nap alól.)

Egyiptom délután visszahívta nemrégiben kinevezett tel-avivi nagykövetét. A kairói izraeli nagykövetet még a hadművelet megindítása előtt visszarendelték Tel Avivba. ◙