Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. augusztus 5., szerda

Elhunyt Deutsch Róbert főrabbi

ברוך דיין האמת


Deutsch Róbert „Jidu” főrabbi, a Bethlen téri zsinagóga rabbija, a magyarországi Rabbitestület elnöke, három gyermek édesapja augusztus 5-én, szerdán reggel 59 éves korában elhunyt. Temetésére csütörtök reggel 10 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.

Deutsch Róbert főrabbi 1956-ban született Debrecenben. Édesapja a debreceni ortodox közösség legendásan nagy tudású sachtere, rituális metszője volt, aki sokáig a rabbi-feladatokat is ellátta.

Deutsch Róbert az Országos Rabbiképző elvégzését követően több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd rövid ideig a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai és az Újpesti zsinagóga rabbija volt. 1988 végétől a Bethlen téri zsinagóga vezetését vette át.

1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú éveken át a Rabbitestület vezetője. Tagja volt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezető testületének, vezetője volt a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a Bét Dinnek. A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium vallási vezetője volt. 
Az orthodox értelemben vett zsidó hagyományok szerint élt és tanított. A Bethlen téri zsinagóga közösségi életét felvirágoztatta, erős vallásos közösséget szervezett.

2002-ben ő avatta fel a felújított makói orthodox zsinagógát.

2010-ben az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása és szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vette át a köztársasági elnöktől.

Közel három évtized során többszáz alkalommal vezetett megemlékezést a holokauszt áldozatainak emlékére. 


Legyen emléke áldássá – יחי זכרו ברוך

2015. augusztus 2., vasárnap

Belehalt sérülésébe a jeruzsálemi "Büszkeség"-felvonuláson hátbaszúrt 16 éves lány


Belehalt sérülésébe Shira Banki 16 éves lány, akit csütörtökön délután Jisáj Schlissel ultraortodox férfi a jeruzsálemi "Büszkeség"-felvonuláson hátbaszúrt.

Schlissel a homo-leszbi demonstráció öt további résztvevőjét is megszúrta. 

Shira szülei lányuk szerveit felajánlották átültetésre. ◙

2015. augusztus 1., szombat

Kafr Dúma palesztin faluban a családra gyújtották a házat ♦ Másfél éves csecsemő halálra égett, négyéves bátyja és szülei súlyos égési sebesüléseket szenvedtek ♦ A gyanúsítottak: zsidó telepesek ♦ Súlyos zavargások a Nyugati Parton ♦ Ezrek tüntettek Izraelben az erőszak ellen ♦ A Hamasz bosszúra szólított fel


Ismeretlenek péntekre virradó éjjel felgyújtották a somroni Söchem (Nablusz) közelében fekvő Kafr Dúma palesztin-arab falu két szélső házát. Az egyik házban nem laknak, a másikban viszont a Dauabse (Dawabsheh) család másfél éves csecsemője, Ali halálra égett, négyéves bátyja és szülei súlyos égési sebeket szenvedtek.

A sebesülteket az izraeli Siba kórházba szállították, ahol az orvosok megállás nélkül harcolnak életükért. Joszi Haik professzor, az égési sebek intenzív osztályának az igazgatója elmondta, hogy az édesanya újraélesztési és stabilizációs kezelést kapott, de állapota szombat este még mindig válságos.

Az apa és a négyéves kisfiú állapota súlyos, nem életveszélyes.

Valamennyiükre plasztikai műtétek sorozata vár, miután bőrfelületük 70 … 90 százaléka megégett.


A gyújtogatásért zsidó telepeseket gyanúsítanak, miután a felgyújtott ház falára a héber “Nekámá” (Bosszú), és a “Jöché Melech hámásiách” (Éljen a Messiás király) feliratokat permetezték.

Az Izraeli Hadsereg és a Határőrség intenzív kutatást kezdett a tettes vagy tettesek felkutatására.

A rémtett Izrael-szerte mélységes felháborodást váltott ki, politikai nézettől függetlenül.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a borzalmas bűncselekmény fölött. A kormányfő utasította a biztonsági erőket, hogy minden rendelkezésre álló erővel fogják el a tetteseket, hogy minél hamarabb bíróság elé lehessen állítani őket. Netanjáhu látogatást tett a Siba-kórházban, ahol a sebesült családot kezelik, és részvétét fejezte ki.

A kormányfő telefonon beszélt Mahmud Abbász palesztin vezetővel, akinek elmondta, hogy Izrael népét undorral tölti el a szabotázs-akció.

"Együtt kell harcolnunk a terror ellen, induljon az bármelyik oldalról" – mondta.

Gilad Erdan belbiztonsági miniszter közölte: a rendőrség számára a legmagasabb riasztási szintet rendelte el a várható zavargások megfékezésére. Hozzátette azonban, hogy "egy népnek, amelynek a gyermekeit égették el a Holokauszt idején, most önvizsgálatot kell tartania".

Moti Almoz dandártábornok, a Cáhál, az Izraeli Hadsereg szóvivője közölte: "A várható nyugtalanságra tekintettel négy zászlóaljat mozgósítottunk. A Területeken jelenleg két hadosztály áll készenlétben, mivel az esemény komoly mértékben befolyásolhatja a biztonsági helyzetet. Az erők készen állnak minden eshetőségre a Nyugati Parton, és Jeruzsálemben, a Templom-hegyen is."

A másfél éves csecsemő temetésén helyi becslések szerint kétezer ember vett részt. Szerte a Nyugati Parton súlyos rendzavarásokra került sor.

Husam Badran, a Hamász szóvivője pénteken bosszúra hívta fel a palesztin arabságot és azt követelte a Palesztin Hatóságtól, hogy haladéktalanul engedjék szabadon az összes politikai foglyot: "Nincs más út, mint az ellenállás, annak valamennyi összetevőjével, hogy megállítsák a cionista megszállók bűncselekményeit."

Luba Szamri, a rendőrség szóvivője szerint a támadás "nacionalista motívumokra utal". Értékelése szerint ez volt a legsúlyosabb támadás azóta, hogy izraeli zsidó szélsőségesek tavaly bosszúból felgyújtották Mohammed Abu Khdeir palesztin tizenévest, amiért palesztin terroristák elraboltak és meggyilkoltak három izraeli fiatalt.

Mose Jáálon honvédelmi miniszter elmondta: Izrael nem fogja engedni zsidó terroristák garázdálkodásait palesztinok ellen Júdeában és Somronban.

Szombaton este Izrael-szerte tüntetések voltak zsidó szélsőségesek elharapódzó akciói ellen, legyen szó palesztin család háza, vagy galileai keresztény templom felgyújtásáról, vagy a "melegek" felvonulása ellen végrehajtott késes merényletről. ◙