Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. december 5., szombat

Joszi Szárid 1940 – 2015

"Olyan embernek ismernek engem, mint aki mindig az ár ellen úszik, ha az piszkos"

Pénteken este tel-avivi otthonában váratlanul elhunyt Joszi Szárid politikus, író, újságíró. Halálát szívroham okozta. 75 évet élt.

Rehovoton született 1940-ben. Katonai szolgálatát a páncélosoknál töltötte le, újságírói pályáját katonai tudósítóként kezdte.

Politikusként kezdettől a baloldal mellett kötelezte el magát: 1974-tól 2006-ig volt Kneszet képviselő, előbb a Munkapárt (Máárách), majd az attól balra álló Merec párt küldetésében.

Jichak Rabin, Simon Peresz és Ehud Barak kormányaiban töltött be környezetvédelmi, majd közoktatási miniszteri posztot.

Az izraeli-palesztin kérdésben a "galamb"-oldal emblematikus alakja volt. 

A nemzeti-vallásos zsidók nem kedvelték, mert a kétállami megoldás, és ennek keretében az 1967-es Hatnapos Háborúban izraeli ellenőrzés alá került "Területek" teljes kiürítése mellett foglalt állást. Ebben a kérdésben pedig nem csak velük, hanem az ország zsidó lakosságának a többségével került ellentétbe.

Az ultravallásos közönség mélységes ellenszenvet tanúsított iránta, miután szenvedélyesen követelte a jesiva-bócherek kötelező katonai szolgálatát, és ellenezte a vallásos pártoknak koalíciós megállapodások fejében adott juttatásokat.  

Tíz évvel ezelőtt visszavonult a politikai élettől. Azóta a baloldali-liberális Háárec újságban közölt cikkeket és a Gáléj Cáhál-ban, a Hadsereg rádiójában vezetett nagy hallgatottságú műsort élete szinte utolsó napjáig.

Politikai és közéleti kérdésekben nem fékezte nyelvét: erőteljes "odamondásai" még baloldali eszmetársai körében sem tették népszerűvé, bár imponáló intellektussal és nagyszerű héber nyelvtudással rendelkezett. 

Tavaly a Háárec újság olvasói arról kérdezték, hogy mit tart életútja legnagyobb sikereinek.

Válasza ez volt: "Nem vagyok én fűszeres, hogy listát vezessek. Azokat majd mások sorolják fel a temetésemen, ha voltak ilyenek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy amikor kompromisszumokat kellett tennem, nem lettem túlságosan szennyes. Igyekeztem a lelkiismeretemet minél tisztábban tartani. És ez 35 évi politikai pályafutás után talán jelent valamit..." ◙

2015. december 3., csütörtök

Chevrát Chásmál: a közeledő hidegfront nem okoz áramszüneteket


A Chevrát Chásmál, az izraeli Elektromos Művek szóvivője közölte: hatalmas, 3000 megawattos tartalékkal rendelkeznek, amely elegendő arra, hogy a következő napokban várható hideg időjárás ellenére biztosítsa a folyamatos áramszolgáltatást.

3000 megawatt egymillió átlagos háztartást tud ellátni elektromos árammal egy napon át.

A társaság arra az eshetőségre is felkészült, hogy egyik vagy másik áramfejlesztő erőmű kiesik a szolgáltató láncból, illetve valamelyik távvezeték a viharos szelek miatt elszakad.

Az esetleges áramellátási zavart a 103-as telefonszámon lehet jelenteni.

2015. december 1., kedd

Netanjáhu: Izrael hadműveleteket hajt végre Szíriában ♦ A cél az iráni fegyverszállítmányok megsemmisítése

Binjámin Netanjáhu miniszterelnök kedden, az Akkóban tartott Galilea-konferencián nyilvánosságra hozta: Izrael hadereje időről időre hadműveleteket hajt végre Szíria területén.

Az elmúlt két év során számos légicsapás ért rakétákat és egyéb támadó fegyvereket szállító teherautókat, amelyek Iránból indultak útnak.

Izrael mindeddig nem erősítette meg, hogy a pontosan kidolgozott légitámadásokhoz köze lenne. Most azonban maga a miniszterelnök tette egyértelművé, hogy Izrael erővel akadályozza meg, hogy a Szíriában tartózkodó iráni erők és a vele szövetséges libanoni Hezbollah terrorszervezet frontot nyissanak Izrael ellen a Golán fennsíkon és Dél-Libanonban.

Három héttel ezelőtt az arab média hírül adta, hogy Damaszkusz nemzetközi repülőtere közelében légitámadás ért egy fegyverraktárat, amelyben a Hezbollának szánt rakéták várakoztak Libanonba történő továbbításra.

Ugyancsak novemberben hosszútávú Scud-rakéták semmisültek meg légitámadás következtében a szíriai Kalamun város közelében, a Libanon felé vezető országúton. 

Jeruzsálemben eddig csak annyit közöltek, hogy Izrael el akar kerülni bármiféle beavatkozást a szíriai polgárháborúba.